Jó hangulatban

2023.05.14. 20:00

Derűs falunap vidámparkkal és fogathajtóversennyel Seregélyesen (galéria)

A seregélyesi falunapot az idén is nagyszabású fogathajtóversennyel kötötték egy csokorba szombaton, de nem hiányzott a felhozatalból a főzőverseny, a vidámpark és számos koncert sem.

V. Varga József

Búcsúi forgatag a falunapon is

Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

– Van itt minden, mint a búcsúban – köszöntem be az önkormányzat sátrába, de Horváth Sándor polgármester kijavított:

– Községünk búcsúja egy hete volt, Szent Flórián Vértanú-templomunk felszentelésének 220. évfordulóján Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök celebrálta az ünnepi szentmisét. Persze a mutatványosok, a vásározók erre a hétvégére, a falunapunkra is maradtak.

Mint ahogy ugyancsak megfutottak a jeles alkalomra vagy negyvenen a nagyközség erdélyi testvértelepüléséről, Szatmárpálfalváról. Sőt, szakácsaik a legendás savanyú (csorba) húsgombóclevessel a főzőversenyre is beneveztek.

Szépen gyűltek a főzőverseny ételmintái – Kajosné Ildikó (b-3) igazi hopmesterként irányított
Fotó: V. Varga József

A bográcsok sorából hamar kitűnt a Csipet csapat impozáns tárcsája, az urak úgy gondolták, most válogatott sülteket neveznek a gasztronómiai megmérettetésre. A Szűcs-lányok ellenben pikáns chilis babbal készültek.

Dodzsem-KRESZ – „Jobbról vagy balról előzzek?”
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A gyerkőcöket az önkormányzat jóvoltából – meghatározott időkorláttal – ingyenes használattal várta a kisvasút, a kis lánchinta, a mini és a nagy ufo, valamint a dodzsem. Sokan voltak kíváncsiak az önkéntes tűzoltó egyesület bemutatójára és a Sárosdi Kempo Sportegyesület látványos harcművészeti showjára. Jól fogyott a fagyi, a vattacukor és a kürtőskalács.

Amint Kajosné Ildikó alpolgármestertől megtudtuk: a főzőversenyre 16 csapat nevezett, 8 különítmény pedig versenyen kívül indult. Az első helyet a Sárbogárdi Jó Barátok gyűjtötték be Kis Norbert vezetésével, megelőzve a Fűcsomók gárdáját (Jónás Ferenc) és a Csipet csapatot (Minárikné Pavelka Tímea). Különdíjban részesült a Szatmárpálfalva, a Fakukacok (Sallai Péter) és a Seregélyesi Önkormányzat alakulata.

Kempo-kunsztok a színpadon
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A jó ebédhez operettmelódiák, majd retró dalok dukáltak, délután a színpadon görög táncosok varázsoltak, kora estétől pedig a Dreams zenekar és az Inflagranti koncertezett, közrefogva a Seregélyesi Linedance csoport pompás westerntáncait.

A Csipet csapat szakácsai válogatott sültekkel neveztek
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A Paudits Béla fogathajtó emlékverseny abszolút aranyérmét a Veszprém vármegyei Völgyesi Balázs gyűjtötte be, míg a Fejér vármegyei bajnokság nyitányának három dobogósa id. Semjén Attila (Mezőszilas), Kiss Olga (Nagylók) és Semjén Attila (ugyancsak Mezőszilas) lett.

A fogathajtó emlékverseny abszolút aranyérmét a Veszprém vármegyei Völgyesi Balázs gyűjtötte be
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A seregélyesi falunap fináléját szikrázó tűzijáték és víziparádé nyitotta, s zárásképpen nagyot szólt a vidám bál Retrocsellivel.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában