Nyílt nap

2023.05.28. 12:00

Nyílt nap a ráckeresztúri drogterápiás otthonban

Nyílt napot tart Ráckeresztúron a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthona. Az érdeklődők megtekinthetik a szervezet programjait, életét, betekintést nyerhetnek a mindennapokba. Az érdeklődés akkora, hogy a jelentkezési lehetőség már betelt!

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / FMH-Archív

Május 30-án, azaz következő kedden várja Ráckeresztúron a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthon mindazokat, akik szeretnék közelebbről megismerni az otthon életét. Erdős Eszter, az otthon vezetője nagyinterjút adott nemrégiben a feol.hu-nak, mikor is elmondta: „A srácoknak is szoktam mondani, akik itt vannak az otthonban, hogy nem elég az, ha leteszik a drogot – azzal maximum éppen nullán vannak. Vagyis "szárazon", drog nélkül kell kibírniuk azt az életet, amit eddig folytattak. A mi célunk éppen ezért nem az, hogy ne drogozzanak, hanem hogy bújjanak ki a bőrükből. Arra szeretnénk megtanítani őket, hogyan tudnak boldog életet élni, megtalálni az életük értelmét, hogyan tudnak úgy élni a világban, hogy elérjék az álmaikat és közben másoknak is tudjanak adni. Ennek az alapja pedig véleményem szerint az, hogy minden fejben dől el…„

A keddi nyílt nap kapcsán pedig hangsúlyozta: noha a mostani eseményen már több vendéget nem tudnak fogadni, de akit érdekel az otthon élete, felkészülhet a következő nyílt napra, melyre októberben kerül sor.

Az eseményen az Otthon megmutatja éppen zajló programjait, beszélgetnek a vendégekkel a drogterápiával kapcsolatos kérdésekről, s mindeközben megismerkednek az érdeklődőkkel. A nap folyamán előadások, élményterápiás foglalkozások várják a látogatókat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában