Frissen Fejérből

2023.07.01. 16:00

Illatos és megnyugtató - több, mint relaxációs kert a Gárdonyi Levendulás

A levendulaszezon lassan a végéhez közeledik. Gárdonyban jártunk, ahol több száz tő illatos, vibrálóan lila levendulát szedhettek s közben szörpöt kóstolhattak, olajat, vizet ’illatolhattak’ a látogatók.

S. Töttő Rita

Budapestről is érkeznek látogatók a Gárdonyi Levendulásba: szombaton Kolbert Emese és Orenstein Eszter is szüretelt és szelfizett a lila virágok között

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Hat évvel ezelőtt ültette első levendulatöveit Bory-Nyíri Zsuzsanna építész, aki tősgyökeres gárdonyi férjével alapította azt a kis levendulását, amely mára igazán látványos kertté cseperedett. Ahogy belépünk a kapun, átölel az a jól ismert, otthonosan lila illatfelhő, amely végigkíséri az embert a bemutatótéren át egészen a kertig. Nem csak a szüretelők, de a beporzók is boldogok ebben a levendulásban, mindannyian jól megférnek egymás mellett. A méhecskék szorgosan munkálkodnak, de soha egyetlen kellemetlen élményt sem okoztak a töveket szedegető kezeknek.

Bory-Nyíri Zsuzsanna az általa megálmodott levendulásban
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

- Ötszáz tő francia levendulával kezdtük, melyhez minden évben ültettünk. Mostanra 800 tő francia és 200 tő angol levendulánk van . A célunk az volt, hogy létrehozzunk egy kellemes, relaxációs kiskertet, amit aztán megnyitottunk az emberek előtt, hogy más is élvezhesse azt – meséli Zsuzsanna. 

Sokan érkeznek hozzájuk mindenhonnan – helyiek, nyaralók egyaránt
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Aki nem sokkal később elkezdte aktívan használni a levendulát: lepárolta, levendulavizet, olajat készített belőle, mostanra pedig már szappant ,sampont, szörpöt és sok egyebet készít belőle. Sőt, a kávéját reggel úgy issza, hogy ráfúj pár spricc levendulavizet… Ezt muszáj kipróbálni!

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában