Jó példát mutattak

2023.07.02. 08:30

Új színekben pompázik a kislángi játszótér (Videóval!)

A helyi ifjúsági egyesület felhívására ecsetet fogtak a lakók a játszótér megújulásáért. Mintegy tizenhárman vettek részt a szépítésben. A festéket és a felszerelést az önkormányzat biztosította.

Kecskés Zoltán

Az összefogás ereje: csiszoltak, festettek a kislángi szülők.

Fotó: Egyesület

Már korán reggel megkezdték a munkákat Kislángon az önkéntesek. A résztvevők, lecsiszolták és újrafestették a megkopott eszközöket – tudtuk meg Rózsa-Drexler Nikoletta elnöktől, miközben felelevenítette, hogyan és miként született meg a renoválás ötlete.

– Az egyik tagunknak jutott eszébe, miközben ott játszott gyermekével. Felvetette, hogy társadalmi munkában csináljuk meg a festést! Mi pedig örömmel vállaltuk, hisz mindannyiunk érdeke, hogy egy szép, igényes játszóterünk maradjon még sokáig. Az önkormányzat is azonnal a jó ügy mellé állt, támogatta a megmozdulást festékkel, és a további szükséges eszközökkel. A jól megszokott színek maradtak, csak felfrissítettük. Ez az esemény pedig egy kiváló lehetőség volt arra, hogy a közösség találkozzon és megerősítse összetartozását – nyilatkozta a feol.hu-nak a Kislángi Ifjúságért Egyesület vezetője.

Az önkormányzat szintén elismerően beszélt erről a munkáról: – Néhány lelkes önkéntes a dolgos hétköznapok után nem pihenéssel és kikapcsolódással töltötte az idejét, hanem új köntösbe öltöztették a kültéri játékokat. A Kislángi Ifjúságért Egyesület tagjai nemcsak az eszközök szépségéért vállalták a társadalmi munkát, hanem azok állagmegóvásáért is - valamint jó példát mutatnak a gyermekeknek is, hogy milyen fontos a közösség és annak építése.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában