Új hagyományt teremtenek

2023.08.30. 16:30

Első alkalommal tartanak Kézműves Búcsút Adonyban

Habár a búcsú több évtizedre visszanyúló hagyomány Adonyban, idén első alkalommal új köntösbe bújik a program, melyen kiemelt szerepet kap az értékteremtés és a hagyományok ápolása.

Héjj Vivien

A megannyi színes program mellett ugrálóvár, arcfestés és csillámtetoválás is várja a gyerekeket

Fotó: V. Varga József

Elő alkalommal rendeznek Kézműves Búcsút Adonyban szeptember 3-án, vasárnap.

– A búcsú több évtizedre visszanyúló hagyomány Adonyban, de most más lesz, mint, ahogy azt korábban megszokhatták a helyiek. A város olyan eseményt szeretett volna létrehozni, ahol az értékteremtés, a hagyományok ápolása kiemelkedő szerepet kap – árulták el a szervezők, Kozmér Amanda és Takács Orsolya. S mint mondták, fontos szempont volt az is, hogy mindenki számára igazi közösségi élmény legyen ez a nap. Szeretnék továbbá, hogy bemutatkozási lehetőséget kapjanak a helyi és környékbeli kézművesek, vállalkozók, így az érdeklődők ízelítőt kaphatnak abból, milyen különleges és magas színvonalú termékek készülnek szűkebb környezetükben.

A búcsún számos helyi és környékbeli illetőségű kiállító kínálja majd portékáit. A templomnál gasztro udvar, bábszínház és hagyományos fa körhinta fogadja az érdeklődőket, míg a kastélyparkban több mint harminc játékot felvonultató vándorjátszótér, ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás várja a gyerekeket, akik a pónilovaglást is kipróbálhatják. S természetesen a nagyobbak sem maradnak program nélkül: kipróbálhatják a virtuális valóság-szimulátort, Hi-Tech céllövöldében tehetik próbára képességüket, valamint baltadobálás és lézerharc is várja őket. 

Mindeközben egész délután városnéző kisvonat járja az utcákat, s útnak indul a ládavasút is, melynek lényege, hogy egy faládában ülve suhanhatnak a gyerekek a lejtős pályán – akár egy mini hullámvasúton.

A legszebb pillanatokat látogatók haza is vihetik magukkal, ugyanis a programra egy vándorfényképész is kitelepül, valamint lehetőség nyílik arra, hogy a vállalkozó szelleműek korhű kosztümökben fotózkodjanak.

A programokat ingyen biztosítja a városlakóknak Adony önkormányzata.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában