Régmúlt emlékek forgataga – egykori cikolaiak találkoztak Pusztaszabolcson

A közigazgatásilag Pusztaszabolcshoz tartozó Felsőcikolapuszta egykori lakóinak szervezett jó hangulatú, nosztalgikus találkozót a helyi kötődésű Dombrovszki Györgyné Kasos Julianna és Bartók Imréné Marika. A program létrejöttével régi álom válhatott valóra. 

A találkozó első állomása a sokak számára egykor otthont jelentő Cikola volt, ahol egy közös séta során elevenedtek meg a régi emlékek. A helyszínen Czöndör Mihályné felidézte az egykor szebb napokat látott településrész történetét, majd az egykori kultúrház épülete előtt Dombrovszki Györgyné szavalatát hallhatták a résztvevők.

A program a Pusztaszabolcsi Helytörténeti Gyűjtemény otthonában a Hagyományok Házában, kötetlen beszélgetéssel folytatódott, előkerültek a szeretettel teli gyermek- és fiatalkori emlékek, s egy fényképes összeállítást is láthattak a találkozó résztvevői.

– Nagyon szívesen hallgattam a történeteket. Belegondoltam, hogy milyen is lehetett a pusztai emberek élete. A jelenlevők nagy része gyerekként élt Cikolán, így nagy részben gyermekkori emlékeket hallhattunk. Az idősebb korosztály is megtisztelte jelenlétével a rendezők munkáját. Volt bizony, hogy egy-két beszélgetésnél könny szökött a szemembe – fogalmazta meg érzéseit Pálinkás József.

Hosszú-Borbás Tamás így foglalta össze a találkozóhoz és Cikolához kapcsolódó érzéseit "Amikor az öcsémmel kiértünk Cikolára, kedvenc költőm, Radnóti egyik verese jutott eszembe: Nem tudhatom... Kértem az öcsémet, kicsit hadd legyek egyedül, és járjam végig azt az utat, amelyen gyermekkoromban jártam: a sárga színezetű háztól, ahol éltünk, végig az iskoláig, aztán a kultúrházig – ahol aztán leültem a kövezetre, behunytam a szemem, és visszaemlékeztem a tanítóimra és drága anyukámra. Szinte megelevenedett a táj, éreztem az iskola olajpadlós illatát, a mártogatós tinta illatát az itatós papíron. A kastély, ahol rokonaim, testvéreim kötöttek házasságot, a kultúrterem, ahonnan az ebédet hordtuk, és a malacoknak a moslékot. Aztán a szívem szakadt meg, ahogy a természet visszavette azt, amit most magam előtt láttam. De az élet így rendelkezett, hiszen Krúdy is megírta, nem az emlékek a fontosak, hanem azok megélése. Ez nekem most térben, gondolataim idősíkjában megtörtént. Harminc év telt el mióta utoljára Cikolán jártam. Cikola végigkíséri az életemet, bárhol is legyek a világ akár szűk keresztmetszetében is. Csodálatos volt az emlékeket újraélni. Amikor eljöttem, úgy jöttem el, ahogy anno 9 évesen, amikor felszálltunk a traktorra, amellyel beköltöztünk Pusztaszabolcsra 1979-ben.”