Ilyen volt a szüreti felvonulás Kálozon

2023.10.02. 12:00

Kurjantások és nóták a falu utcáiban

A „Kálozi Alkotmányban” rögzített módon szeptember utolsó szombatján megrendezésre került a szüreti felvonulás – mondta a FEOL megkeresésére Karácsony András közművelődési szakember.

Kecskés Zoltán

Hat állomáson is táncoltak a felvonulók Kálozon.

Fotó: Faluház

– Pálinkás Istvánnak, a Kálozi Lovas Egyesület - még frissnek mondható - elnökének második sikeres rendezvénye már ez az évben – a fogathajtót követően. Közel 20 fogatot és hintót sikerült összehívnia Kálozra e hagyományőrző programra. A szombat délelőtt folyamán három, majd az ebédet követően még három tervezett állomás várta a felvonulókat, ahol terített asztalokkal készültek a helyiek. Ezeken a megállókon a kisbíró kidobolta, elszavalta a szüreti verset, melyet követett a táncos mulatozás, amely a bíró-bíróné táncával kezdődött. A nap során élőzenével vonultak végig a falunk nagy örömet okozva az ott élőknek. Az esti bál is jól sikerült, sok felvonuló is visszajött miután letette lovát, vagy éppen a táncos ruhát, mert estére azért elkélt a vastagabb öltözék – fogalmazott.

Terített asztalokkal, finomságokkal, na meg persze itókákkal várták a helyiek a táncosokat.
Fotó: Faluház

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában