Gondolatok ötven év felett

2023.11.22. 19:00

A hosszú élet megfejthető titkairól beszélgettek Bicskén

A halál elkerülhetetlen, de nem mindegy, mikor érkezik. Szabó Ágnes szociálgerontológus érdekes előadást tartott a témában , közérthetően, mi több, humorral tekintve a szorongató témára.

Zsohár Melinda

Bálint Istvánné polgármester és Szabó Ágnes szociálgerontológus

Fotó: Zsohár Melinda

Gondolatok ötven év felett címmel indította útjára Szabó Ágnes előadássorozatát, amit le is zárt volna, annál is inkább, mert a covid megszakította a népszerű rendezvényt. Ám Bálint Istvánné polgármester szorgalmazta, hogy folytassák, mert kit nem érdekel-e téma? Ő maga is elmondta, hogy induláskor még alatta volt a megjelölt életkornak, mostanra éppen átlépte, s ezzel előbb-utóbb mindannyian így leszünk. Szabó Ágnes, az egyesített szociális intézmények alkotta Kapcsolat Központ vezetője, többdiplomás szakember, a legnagyobb nyitottsággal közeledik a szociálgerontológia felé. Az öregséggel és annak társadalmi összefüggéseivel foglalkozik e tudomány, s manapság az átlagéletkor növekedésével párhuzamosan egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül.

Fotó: A művelődési ház

Nem esett szó a nyolcmilliárd földlakóról, a túlnépesedett kontinensekről, s a fiatalkori elhalálozásokról sem. A hosszú élet titkának azt a szeletét érintette a szakember, amelyet mi magunk is befolyásolhatunk. Szabó Ágnes derűs, kiegyensúlyozott személyiség, nem használt kivetítőt, így is ébren tartotta az érdeklődést. Megkérdezte a hallgatóságát, szerintük mitől függ, illetve hogyan lehet elérni a minél magasabb életkort. Potyogtak a válaszok, s az egészség megőrzésén kívül sok lelki és érzelmi okot is felsoroltak a hölgyek. S ha megállíthatnánk az időt, mely életkorunkban tennénk azt? Húsz-? Harminc-? Nyolcvanévesen? Vélhetően ugyanúgy szerencsénk, hogy nem tehetjük meg, miként halálunk időpontját sem tudjuk előre. Szabó Ágnes személyes közlésként osztotta meg hallgatóságával, hogy kicsivel ötven felett ő is az életmódváltás mellett döntött, s fogyott huszonhárom kilót! Hozzátette az általa is magáévé tett kínai mondatot, mi szerint: „Egyél feleannyit, mozogj kétszer annyit, s nevess háromszor annyit!”

Az előadása a kék zónákról, azaz a Blue Zones-ról szólt, a helyekről, ahol a legtöbb százéves ember él. Először Dan Buettner írt erről könyvet, s jó értelemben véve követ dobott vele a vízbe. A kék zónák kifejezés úgy született, hogy kék pöttyökkel jelölte be a térképen a statisztikai felmérések révén a legtöbb százéves lakhelyét, s egyszer csak kibontakozott az öt helyszín, ahol a legtöbben vannak matuzsálemi korban. De nem ágyban fekve, tudattalanul! Egymás nélkül fedezték fel ugyanazon dolgokat a földrajzi távolságok ellenére.

Fotó: A művelődési ház

Mindenütt keveset esznek, sok gyümölcsöt és zöldséget. Mozognak, sétálnak - nem futnak, rohannak – táncolnak, tornászgatnak, közösen főznek, családban, társaságban, baráti vagy vallási közösségben élnek. Imádkoznak, meditálnak, beszélgetnek, nem stresszelnek. A japán Okinawán a földön is esznek, ha naponta hússzor fel- és leülnek, már az is edzés. Az olaszországi Szardínia szigetén dimben-dombon vannak a házak és a templom, teljes kiőrlésű lisztből gyúrnak tésztát, a nagycsalád megbecsült tagjai. És a szerelem sem tiltott… A szárd férfiaknak jó hírük van idős korban is. A görögországi Ikaria-szigeten is egyik varázsszer az olívaolaj, a böjtök és a sok gyógytea, énekelnek, nevetnek. Az USA-beli kaliforniai adventista vallási közösség tagjai városlakók, ám az életmódjuk hasonló a vidéki puritánokéhoz. Sok víz és mozgás, sok imádság. És végül a tromf! Costa Ricában is van egy konkrét hely, ahol sok százéves ember él. A kulcs: kifejezetten szegények! Semmilyen gépük nincs, mindent együtt, a saját ritmusukban végeznek a háztartásban és a földeken.

Fotó: A művelődési ház

Az előadás végén Szabó Ágnes és Bálint Istvánné polgármester közös sétára invitálta a bicskei kék zóna kialakításának jegyében is a hallgatóságot, Sétálj magadért! jelmondattal. A Bicske Szíve Parkban kialakított futópálya például mindenki sebességéhez „igazodik”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában