10 év után is a menyasszony legjobb barátnője

– Amikor 10 éve otthon voltam január elsején s vártam a kislányomat, döntést hoztam: én ezt mostantól komolyan fogom csinálni! Addigra már ismerősök s pár ismeretlen lagziját levezényeltem, túl voltam a saját esküvőmön is, és hobbi szinten ismerkedtem a szakmával. Sok kérdés volt bennem természetesen: tudom-e én ezt csinálni, mivel jár ez, milyen lehet belülről az, amit csak kívülről, akár csak vendégként lát az ember? Szerencsére voltak, akik bizalmat szavaztak nekem, így gyakorolhattam. Természetesen én ezeket a vállalásokat akkor még nem fizetésért végeztem, sőt. Visszagondolva ma már a műsorvezetést és a szervezést is másként csinálnám, mint akkor tettem. Hál’ Istennek fejlődtem azóta, de ezek jó lehetőségek voltak nekem, amelyek irányt mutattak. Amikor eljöttem gyesre, akkor még csak álom volt, hogy nekem egyszer saját vállalkozásom lehet. Titkárnő voltam ekkor, de pedagógusként, jogi asszisztensként, rendezvényszervezőként is dolgoztam korábban, műsorvezetésből pedig végzettségem is van. Mégis mindig azt éreztem, hogy nekem a saját vállalkozás az utam. Voltak persze évek, amikor úgy éreztem, nekem semmilyen álmom nem fog megvalósulni vagy hogy ez nem nekem való, de mégis mindig minden a helyére került és a korábbi tapasztalataim hozzátettek ahhoz, hogy az legyek, aki most vagyok.

– Az első esküvők tehát jó lehetőséget biztosítottak arra, hogy ez kiderüljön?

– Igen, ahogy arra is, milyen sokat fejlődött a világ az esküvőszervezés terén. Hogy megtudjam, már nem csak vőfély létezik, hanem modernebb házigazda is! Korábban azt sem tudtam, hogy létezik ceremóniamester, amelyen a mai napig sokan meglepődnek. De én tudtam, hogy a tapasztalataim, a képességeim engem erre alkalmassá tesznek, így belevágtam. Olyannyira komolyan vettem, hogy saját honlapot készítettem és elkezdtem a közösségi kommunikációt is, amelyet a mai napig alapvető fontosságúnak tartok. Persze ahhoz, hogy megvalósíthassam az elképzeléseimet, kellett a férjem, a családom támogatása.

– Mi vonzott ennyire az esküvőkben?

– A szabadság, amit a vállalkozás ad. 30 évesen döntöttem el, hogy az alkalmazotti lét nem nekem való. Az motivált, hogy megtaláljam a lehetőséget, amiben jól érzem magam, meg lehet élni belőle és nincs főnököm. Mert persze a párok is a főnökeim, de mégiscsak egy vállalkozásról van szó, amelyben én hozom a döntéseket. Nagyon vonzott benne, hogy változatos, valamint, hogy boldog emberek között lehetek. Mert noha mindig lehetnek konfliktusok és váratlan helyzetek egy esküvőn, de akkor is alapvetően boldog, mosolygós emberek vesznek körül, egy vidám élethelyzetben.

– A váratlan helyzetek nagy kihívást jelenthetnek…

– Igen, mert noha mindig úgy állok neki, hogy minden rendben lesz, mégis mindig felkészülök arra a bizonyos „de…”-re is. Így amikor valami olyan történik, amire álmomban sem gondoltam volna, akkor veszek egy nagy levegőt, és azt mondom: akkor ezt most oldjuk meg! Hiszen azért vagyok én ott, hogy ne az ifjú pár rohangáljon, ne ők idegeskedjenek, hiszen én vagyok az a tartópillér, aki ezekben a helyzetekben is támogatja őket. 10-12 év után is elmondhatom: ez az, amit én igazán szeretek csinálni! Most érzem, hogy a helyemen vagyok, akkor is, ha néha nehezebben élek meg helyzeteket.

– Anyaként és nőként felépíteni egy ilyen, egyszemélyes, független vállalkozást, valljuk be, még a 21. században is nagyon komoly munka. Aki nem lát a színfalak mögé, nem biztos, hogy tudja ezt. Hogy látod, mi áll a mögött a szabadság mögött, ami most a tied?

A szabadság mögött azért nagyon nagy áldozatok is vannak. Minden hétvégém tavasztól őszig foglalt. Nincs olyan betegség, fáradtság, utazás, családi alkalom, amely miatt nem vagyok ott egy leszervezett eseményen. Anyaként döbbentem rá erre először, például amikor kislányom még óvodás volt, s le kellett rajzolnia a nyári élményeit. A gyerekem lerajzolta a Balatont, saját magát és az apukáját. Én pedig nem voltam sehol. Akkor döbbentem rá, hogy valóban, én nem tudok jelen lenni az életének olyan pillanataiban, ami például a nyári élményekhez tartozik. Az ő szemszögéből ez egy teljesen érthető megfogalmazása az élethelyzetünknek, s bár nagyon megviselt, azért én próbálok ennek a pozitív oldalára gondolni. Például arra, hogy olyan apa-lánya kapcsolat alakult ki köztük, ami nem biztos, hogy meglenne, ha én is mindig a nyakukon ülnék. Vagy arra, hogy egyébként ez a szabadság megadta nekem a lehetőséget arra, hogy a hétköznapokon viszont mindig én mehetek érte az iskolába, el tudom vinni különórákra, ott tudok lenni mellette a tanulásnál. Hozzám fordulhat minden gondjával, történetével, ami, azt gondolom, kompenzálja azt, hogy hétvégén dolgozom. S hogy milyen munka van e mögött a szabadság mögött? Óriási. Folyamatos jelenlét, elérhetőség és szakadatlan online kommunikáció. Azt gondolom, az én munkámban alapvető feltétel az, hogy helyesen, jól kommunikáljak, amihez jól megfogalmazott gondolatok, üzenetek kellenek. A honlapot folyamatosan frissíteni, fejleszteni kell, s közben mindig követem az állandóan változó trendeket is. Merthogy az nem úgy van, hogy megszokod az egyik közösségi platform alkalmazását és akkor, ha azon kommunikálsz, minden megy a maga útján. Mindig jönnek újabb s újabb online felületek, ahol másféle kommunikáció szükséges. S ma már elmondható, hogy a megszokottakat, a régebbieket egyre kevesebben nézik, főleg a fiatalok. Az újakat is meg kell tehát tanulni alkalmazni, s ebben bizony nincs szabadnap. Ez az egyik legnagyobb háttérfeladat, amit mások nem látnak. Nincs olyan nap, hogy nem dolgozom. Még szabadság alatt is felveszem a telefont, válaszolok a levelekre.

– Azt gondolom, ez az alázat az, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy teljes szívvel és odaadással lehessen élni az életet. Merthogy az ilyen az nem munka, hanem hivatás…

– Szeptember-októberre természetesen én is elfáradok, hiszen én is emberből vagyok, de akkor már magamra kell szólnom, hogy dupla olyan odafigyeléssel dolgozzak, mert nem hibázhatok. Tudom, hogy nagyon sokan dolgoznak még mondjuk éjszaka vagy váltott műszakban, így pontosan tudják, hogy egy idő után hogyan fárad el az ember.

– Igen ám, de annyiban azért mégis más a te helyzeted, hogy nincs olyan, hogy vége a munkaidőnek. Neked mindig a kezedben van a telefon?

– A gyerek mindig mondja, hogy mert te mindig telefonozol! De nekem a telefonozás nem a közösségi oldalak pörgetését jelenti, hanem munkaeszközt, és ezt el is magyarázom neki. Ott gyártom a fényképeket, szerkesztem a dolgaimat. Persze ebből ő csak azt látja, hogy mindig a kezemben van, és akkor ő miért ne tehetné meg ugyanezt? Ez is az anyai-vállalkozói lét nehézsége.

– Milyen volt a 2023-as éved?

– Az előzőekhez képest más. Feltűnően sok volt a lemondás, több esetben egy-két héttel, egy hónappal az esemény előtt fújták le az esküvőt. Mindenféle okok voltak mögötte a szakítástól az egészségügyi problémán át az anyagi megfontolásig, ám egy biztos: mindegyiket sajnáltam, mert jó lett volna, ha még több ember látja, hogyan dolgozom. Ugyanis nekem ez a lényeg. De még így is szinte minden hétvégén dolgoztam a szezonban az ország teljes területén.

– Hogy lehet jól levezényelni egy esküvőt egy teljesen idegen környezetben?

– Én csak magyar nyelvterületen vállalok esküvőket, de azt vallom, az a jó szervező, akit bárhol pottyantanak le az országban, magabiztosan vezényli a rendezvényét, mintha ezer éve ott élne. Rajtam nem láthatják, hogy nem tudom, merre kell menni, mert azt kell éreztetni, én mindig tudom, merre kell menni – holott persze ez nincs mindig így! Váratlan események alkalmával rajtam nem láthat senki pánikot, elképedést, csak azt, hogy azt mondom: na akkor oldjuk meg!

– A szlogened az, hogy a „Menyasszony barátnője”, amit, ha jól emlékszem, éppen egy veled készült Fejér Megyei Hírlapos cikk címe ihletett. Ez mutatja a hozzáállásodat a legjobban?

– Valóban, ebben a 2015-ös cikkben arról beszéltem, így működöm ezekben a munkákban. Hiszen ez egy olyan bizalmi állás, ahol barátok leszünk a menyasszonnyal. S amikor szlogent kerestem, eszembe jutott ez a cím, így ezúton is köszönöm az ötletet! Persze nem mindenki dolgozik ezzel a habitussal, vannak, akik hivatalosabb hangnemet ütnek meg.

– Hogy néz ki a 2024-es éved?

– Jól alakul az év, január a legnagyobb árajánlat kérő időszak, így február-márciusra alakulhat ki a végleges programnaptáram. Ehhez mérjük aztán majd a családdal, hogy mikor tudunk közös programokat szervezni. A bizonytalanság görcsét én azt hiszem, már elengedtem. De legalábbis próbálom. Ezt csak úgy lehet, ha az ember tartalékol és mindig tervez. Hiszen minden vállalkozásban lehetnek váratlan események.

– Tényleg, mi van akkor, ha lebetegszel vagy bármi más okból nem tudsz részt venni egy esküvőn?

– Olyan nincs, mindig ott vagyok. Volt korábban próbálkozásom arra, hogy kiképzek egy női ceremóniamester csapatot, akikkel majd együtt dolgozunk, de sajnos nem jött össze. Jelentkeztek is rá, meg is kezdtük a munkát, de amikor azt láttam, hogy nem várhatom el mástól azt a száz százalékot, amit én beleteszek, akkor inkább elengedtem. Egy időre legalábbis. Most természetesen akkor is megyek, ha beteg vagyok, lázas vagyok vagy gégegyulladásom van. Persze vannak olyan ceremóniamester barátaim, akikre számíthatok és ők is rám, de eddig még nem volt rá szükség. Azt szoktam mondani, amíg nem a kórházban fekszem, addig ott vagyok! Az idei évet is nagyon várom már. Most például lesz egy olyan esküvő, ahol az összeadandó pár mellett lesz két olyan házastárs, akiket szintén én adtam össze. Alig várom, hogy elkészüljön velük a közös fotó! Ezek az élmények adják a muníciót a folytatáshoz!