Házi feladatot is kaptak a tanítványok

2024.01.22. 12:00

Nagy lendülettel folytatódott a Fotó Klub a hétvégén

Az előszállási művelődési házban először találkoztak az új évben a fotózás szerelmesei szombaton, hogy a helyi gyökerekkel rendelkező Ferenczi Évi fotográfus vezetésével még inkább elmerüljenek a képek lebilincselő világában.

Kecskés Zoltán

Ferenczi Évi fotográfus nagyon örül, hogy ismét találkozhatott a tagokkal.

Fotó: Fotó Klub

– Az új évvel megnyíltak az előttem álló izgalmas lehetőségek, melyek közül az egyik a Fotó Klub második összejövetele volt - mesélte lelkesen Ferenczi Évi. Mint mondta, az újév első összejövetele a fotótörténet köré épült. A figyelem középpontjában más fotósok munkáit vizsgálták, amelyből a foglalkoztatásvezető szerint sokat tanulhatnak a tanítványai. Emellett a kompozíció, a harmadolás és az aranymetszés alapjait is megvitatták, hiszen ezek az elemek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a fotók vizuálisan is kellemesek legyenek.

– A foglalkozást sikeresnek éreztem, ismét sokan eljöttek, és az aktív részvételüket nagyra értékeltem. Az előadás során olyan témákat osztottam meg a résztvevőkkel, amelyeket már aznap elkezdhettek gyakorolni. A klubdélután végén egy kis házi feladatot is adtam, hogy otthon is tovább gyakorolhassák a szombati alkalommal tanultakat. Természetesen semmi sem kötelező. A következő összejövetelen tervezem az otthoni gyakorlások eredményeinek elemzését is, ami várhatóan 2024. február utolsó hétvégéjén lesz, az időpont azonban még egyeztetés alatt áll a csoport tagjaival és az Előszállási Ifjúsági Egyesülettel. Nagyon várom, hogy újra találkozzunk, és további lehetőség nyíljon a kreativitás és fotózási készségek fejlesztésére a klubtagok számára – fűzte hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában