Ismeretterjesztő sorozat

2024.01.30. 15:00

Test és lélek: a konyha és a hálószoba titkai

Gasztro-lógia címmel érdekesnek és izgalmasnak ígérkező programsorozat indul Iszkaszentgyörgyön. Az első alkalomra már elfogytak a helyek, de érdemes figyelni minden hónap elején, mert az interaktív előadásokra alkalmanként kell jelentkezni!

Borsányi Bea

Középpontban az étkezés és a párkapcsolat

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Az vagy, amit megeszel! – tartja a mondás. Részben ezt a gondolatot állítja a középpontjába az a sorozat, amely pénteken indul a Fehérvárhoz közeli kistelepülésen. Az étkezés ugyanakkor csak a felét adja a témáknak, mert ezzel párhuzamosan, a szintén sokak érdeklődésére számot tartó párkapcsolat a másik központi elem. Az öt alkalomból álló sorozatra elsősorban helyi érdeklődőket várnak, hiszen a programra az Iszkaszentgyörgyi Általános Iskoláért Alapítvány nyert pályázati támogatást. A házigazdák Séllei Györgyi, szexológus, coach, tanácsadó és Pozsonyi Zsuzsa, szakács, kitchen-coach lesznek.

Az alkalmanként nagyjából kétórás interaktív előadásoknak már a tematikája is izgalmas. Pénteken Testépítés kívülről - belülről címmel tápláló ételekről és tápláló gondolatokról - énkép, testkép - esik szó. A továbbiakban pedig ezekre lehet számítani:

Finnyás vagy nem finnyás? Válogatás az ételek és a partnerek között

Undor és kíváncsiság. Mire való az undor és mire nem való a kíváncsiság? Mitől undorodunk, mi vált ki kíváncsiságot?

Kalandvágy. Ki mit vállal be, mi az, amit nem szabad bevállalni?

Ételmérgezés. Mérgező ételek és mérgező kapcsolatok

Kinek és miért főzünk? A főzés, mint "szeretetnyelv"

Anorexia és bulímia. Amikor az étel veszélyessé válik, vagy lehet, hogy nem is az ételről van szó?

A havonta megrendezésre kerülő alkalmak mindegyikén főznek is a résztvevők, akik így az elméletet mindjárt a gyakorlatba is átültethetik. A részvétel ingyenes, de minden alkalom előtt regisztrációhoz kötött! A maximális létszám 15 fő. Jelentkezni az [email protected] e-mail címen lehet. Aki most lemaradt, azt figyeljen: a következő két alkalom időpontja március 1. és április 12. lesz! 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában