Jó reggelt, Fejér vármegye!

Az ódon zománcfazék füléről már a máz is lepattogott, a piros színt helyenként ütött-kopott szürke váltotta. Ilyentájt, mikor kint még rendszerint térdig ért a hó, a házban mindig különleges illat volt. A gyerekek tudták, ez nem lehet más, csak is a fánk illata, a felnőttek ezt többnyire úgy hívták: olajszag. A piros fazékban büszkén úszkáló kerek fánkok közepében mindig apró mélyedés ült, ott még a színe is más volt. „Gyertek, egyetek egy kis szalagos fánkot!” – hangzott a szívélyes invitálás, amire lehetetlen – s talán tilos is – volt nemet mondani. Izgatottan gyűltek az asztal köré az unokák, akik már minden lehetőséget sorra vettek arra vonatkozóan, mikor, hogyan és miként kerül a fánkokra az a bizonyos szalag. Már csak egy kérdés maradt: vajon lehet rá masnit is kötni?