Szili István lebilincselő történeteket mesél a föld titkainak őrzőiről

Van, aki zsebre vágja, más kacsáztatja vagy betonba keveri, megfesti, netalán gyűjtögeti, de egy biztos: a kövek, kavicsok az élet kezdete óta övezik az ember útját. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az ősember milyen eszközöket gyártott segítségével a pattintott kőkorszakban vagy hogy a kvarcok összekoccantásával hogyan sikerült szikrát csiholni az emberiség fejlődésének kezdetén. E tenyérbe simuló, gazdag színekkel, formákkal, nyomatokkal ellátott hűvös képződmények évmilliók óta bolygónk változásának tanúi. Minden egyes darab földtörténeti mesék őrzője, ezért szeretné szóra bírni őket Szili István, aki megszállottan gyűjti és kutatja a kavicsokat és történetüket. A székesfehérvári nyugdíjas tanár e címmel jelentette meg csodálatos kiadványát, melyben éppen erre vállalkozik. A kiadványt március 11-én 17 órakor mutatja be a Széna téri Tagkönyvtárban az érdeklődő közönségnek.

Ami egy laikusnak nem más, csak egy kemény kis kődarab – sóderek, burkolóanyagok alapja -, az neki titkokkal, történetekkel teli lehetőség. Ezért mesél róluk olvasmányos, lebilincselő stílusban. „Kavicsok és történetek” című kiadványából megtudhatjuk, hogyan lesz egy kődarabból kavics, hogyan csiszolja évmilliók alatt gömbölyűvé vagy éppen lapossá a folyók áramló, örvénylő vize, mit tesz a gleccserek jeges árja, a sivatagok forrón mardosó szele, a vulkánok robbanó energiája egy kődarabbal.

Amikor Szili István ránéz egy kavicsra, látja a nyomatok, vonalak, kőbe dermedt fosszíliák, rétegek, vájatok történeteit is. Míg aktív idejében a székesfehérvári  József Attila Gimnáziumban, majd az ELTE tanárképző főiskoláján tanította a föld életének és történetének titkait, mostanra, nyugdíjba vonulása után szeretné megosztani rajongását, hobbiját mindenkivel. Ezért készült el mostanra a kötet, amely tele van élete folyamán gyűjtött kövei történeteivel.

- Mivel biológia-földrajz szakos vagyok, érthető, hogy a kavicsok is érdekelnek. Száznál is több ismeretterjesztő cikket írtam, publikáltam a Természet Világába, a Búvárnak és Élet és Tudománynak is. Fekete István hatására könyvet írtam Matuláról, most meg a kavicsokról – meséli és mutatja is gyűjteményének egy kis darabját. Köztük például egy nagy, vöröslő jáspist, melyet még nem csiszolt fényesre az idő és a természet. Tenyerében otthonosan követik egymást a legkülönbözőbb formájú kavicsok, melyek egy részét még saját lakókörnyezetébe is beépítette. Udvarán itt is, ott is, feljárókon, párkányrészletekben tűnnek fel az évtizedes gyűjtemények darabjai.

A kötetet, mint mondja, a természet iránt érdeklődő emberek figyelme ajánlja. – A kavicsokat én azóta gyűjtöm, amióta az eszemet bírom. Találtam egy jó barátot is, aki ugyanígy gondolta, de sajnos pár éve meghalt. Az ő emlékének is szentelem ezt a kis könyvet – árulja el. A kiadvány elején olvasható is: Ney Tamásra emlékezik benne, akivel több mint 50 éven át gyűjtötték a kavicsokat. „Ahányszor kavicsos vízpartra kerültem, gyermekkorom óta azon töprengtem, miként tudnám szóra bírni a kavicsokat. De máskor is, ha valahol építkezést láttam a hozzá tartozó jókora kavicshalmokkal, azonnal mellbevágott a kínzó gondolat” – írja előszavában az indíttatást és a soha nem múló kíváncsiság forrását.  

- Akárhová utaztunk, gyakran együtt, mindig sok kilónyi kaviccsal tértünk haza – emlékezik még egy kicsit barátjára, majd elárulja azt is, miért készítette el ezt a remek kis kiadványt: - Sajnos a könyvkiadás árviszonyai miatt sokkal kevesebb történetet és fényképet tudtam csak mellékelni, de mivel mostanában senki nem írt a kavicsokról, gondoltam, talán belefér. Ez a kis könyv a bizonyság rá!

A világ számos pontjáról hozott már haza kavicsokat, köveket, így természetesen Fejérből is akad jó pár a gyűjteményében: - A mi megyénkben is akad bőven gyűjteni való. Még ott is, ahol senki nem keresi, nem számít rá. Ez a könyvből is kiderül. Mert a szélfúvás is kialakíthat kavicsokat, nem csak a víz. Vagy olyan száraz helyeken is lehet találni, ami valaha víz alatt, folyami vagy tengeri elöntés alatt állott – mondja a szerző, akinek kötetéből például az is kiderül, hogy Pákozdon, a Velencei-hegységben talált példányokat miként egyengette a Pannon-tenger vize s hogy az mégis miért nem tudta teljesen átformálni a darabokat. - Úgy érzem azonban, a bővebb történetekkel adós maradtam. Hiszen így csak egy képeskönyv születhetett, a történetek leírása sokkal hosszabb lehetett volna. Inkább csak az érdeklődés felkeltésére való, hiszen művemet mindenekelőtt a tanulóknak szántam.