Péter Ágnes a Velencei-tóért díj idei elismertje összetartásról, nehézségekről és egy tündéri gyümölcsliget álmáról

- Nem tősgyökeres Velencei-taviként mit jelent önnek ez a térség?

- Ahogy mondani szokás, „gyüttment” az, aki később költözött be, mint a születési dátuma. Én azonban a „gyüttmaradt” kategóriába tartozom. Jó negyven éve legalább, hogy telket vásároltunk itt, amelyet szép lassan fejlesztettünk, építettünk rá egy házat, ami még mindig befejezetlennek mondható, de már itt élünk húsz éve legalább. És ami azonnal feltűnt, hogy ha itt nincs jó idő vagy lemegy a nap, kihalt települések sora övezi a Velencei-tavat. Ez annyira bosszantott engem annak idején, mint kisgyerekes szülőt, hogy összefogtunk, barátokat kerestünk azért, hogy közös privát programokat szervezhessünk. S miután én művészettel foglalkozom - szobrász vagyok -, azt gondoltam, hogy ahol élek és dolgozom, ott legyenek tanítványaim! Legyen olyan lehetőség, ahol mindenki kipróbálhatja a saját tehetségét. A művészettel való foglalkozás, a projektgondolkodás rendkívül fontos ugyanis, bármilyen szakmát is válasszon valaki, nagy hasznára válik. Mert hát ott kezdődik az ember, hogy alkot. Legtöbbször azt tapasztalom, hogy aki azt mondja, neki nincs tehetsége, affinitása, szerintem egyszerűen csak útmutatót nem talál. Nem tudja, hogyan is gondolkodjon - akár a kreativitásról, akár a saját képességeinek a lehetőségeiről. Sok módszert dolgoztunk ki és alkalmaztunk az egyetemen is, ahol tanítottam, amelyek megmutatták: vannak útvonalak, amelyeken keresztül nemcsak, hogy jól lehet segíteni, de még azt is mondhatom, hogy szinte terápiaszerűen jól lehet segíteni.

- A térség különlegessége és művészeti sikere a Nemzetközi Velencei-tavi Symposion, mely 2006-ban a Velencei-tavi Nyári Játékokat követően jött létre. A Velencei-tó egyik szigetén kialakított többgenerációs, egyetemközi program elnevezése ez, olyan  művésztelep, melynek alapja a természetművészet. Hogyan jött létre?

- Harminchárom évvel ezelőtt alapítottam a Symposion Alapítványt, amikor a nyíregyházi művésztelep szervezésében volt egy országos symposion találkozó. Ez egy hallatlanul fontos ernyőszerveződés, melyben művésztelepeket szervező emberek és művészek tömörülnek, és egy akaratban hisznek abban, hogy a tevékenységük mennyire fontos, nélkülözhetetlen. Ezek a helyek a művészetkutatás gyakorlati színterei. 19 évvel ezelőtt fővédnöke voltam a Velencei-tavi Nyári Játékoknak, amit Görgicze Zoltán zseniálisan kitalált. Nyolc héten keresztül folyt a tóparton, körben nyolc településen a fesztiálprogram. Ő tette lehetővé támogatásával, hogy elindulhasson a Nemzetközi Velencei-tavi Symposion, a természetművészeti programunk, amit 18. éve szervezünk, minden évben a Velencei-szigeten. Fontosnak tartom, hogy amikor a művészek összejönnek, ők nemcsak a saját egyéni programjukon dolgoznak - ami nagyon fontos nekik -, hanem együtt is, egy közös célért.  Minden évben avató szertartással kezdjük a programot, s felolvassuk Szent Ferenc Naphimnuszát, ami a világ legszebb költeménye! A szigeten a művészek foglalkoznak a saját terveikkel, céljaikkal, de azzal is, ami körülöttünk van és kicsit távolabb. Nagy felelősség van a vállunkon, hogy azt mutassuk be, azt tegyük közszemlére, ami valóban fontos. Leader pályázattal építettünk egy pajtát, ami Velence város egyetlen szabadtéri galériája. A múlt héten új kiállítást rendeztünk benne kívül és belül. Szeretnénk felébreszteni a felelősségérzetet mindenkiben, hogy erre a világra vigyázni kell! Magyarországon van talán 6 százalék olyan terület, ami ’senki földje’, ami gazos, úgy, ahogy az Isten megadta, nő magától, burjánzik! Ilyen ez a sziget is, ami ugyan egy műsziget, de belepte a burjánzó természet, áthághatatlan, sűrű gaz lepte mindenhol. Mostanra azonban, az elmúlt években a Tündérkert program keretében meghívtuk Kovács Gyula csapatát, és közel 250 gyümölcsfát telepítettünk a szigetre, amelyen szeretnénk egy gyümölcsös ligetet létrehozni. Mostanra már ettünk cseresznyét, almát, körtét, diót, a helyi Tündérkert gyümölcseit. Küzdünk érte, gyakran az időjárással is, hogy ez a paradicsomi állapot valamilyen módon tovább élhessen.

- Mikor lesz a következő Symposion, és mi lesz a témája?

- Idén a „hibrid” a hívószó, augusztus 16-tól 26-ig tervezzük a programot, bár el kell mondanom, a támogatásaink katasztrofálisak. Éppen most tudtam meg: arról döntött utolsó ülésén a velencei önkormányzat, hogy kőkemény 250 ezer forinttal segíti ezt az elismert nemzetközi művészeti programot, melyet egyébként két és fél millió forintos költséggel rendezünk meg. Pedig keveset kértünk, remélve azt, hogy mivel tavaly 500 ezer forintot nyertünk, ahhoz idén talán még 100 ezer forintot hozzátesznek. Ehhez képest megfelezték a támogatást.

- A Velencei-tóért díj elismerése mit üzen önnek?

- Azt, hogy vannak olyan barátok, akik örömüket lelik mindebben a környezettudatos alkotó tevékenységben. Úgy tűnik, hogy tőlünk messze távolra is eljutnak ezek a pozitív hullámok, amiket igyekszünk felkorbácsolni a környezetünkben. Amikor megtudtam, hogy engem választottak idén, nem jutottam szóhoz, és megdöbbentem, hogy hű, hát ez látszik, kívülről is látszik, amit csinálunk! Majd arra gondoltam, hogy itt valóban olyan csapat - zeneszerzők, építészek, kertészek, képzőművészek, iparművészek, fotósok, filmesek, egyetemisták, doktori iskolások - működik a háttérben ezen az összművészeti programon, akik őszintén hisznek a filozófiánkban. És ez nagyon nagy dolog nekem!