A zámolyi „vaslány”, aki Ironman lett

Az Ironman versenyek a profi és a hobbi sportolók szemében is különleges helyet foglalnak el: az extrém terhelés, amely fizikailag és mentálisan is határokat feszegető, azokat folyamatosan átlépő mozgást jelent, csak a legfelkészültebbek és legelszántabbak számára teljesíthető. Az Ironman – ahogy neve is mutatja – vasakaratot követel, nem csak a versenyen, de az odáig vezető úton is. Tudta ezt jól a zámolyi Farkas Ágnes is, aki fiatal egyetemistaként érezte, hogy eljött az idő a feladatra. Augusztus 18-án remek idővel teljesítette a frankfurti, több ezer indulót vonzó Ironman versenyt, ahol kategóriájában – a 18-24 év közötti lányok között – a 12 indulóból nyolcadikként érkezett a célba. Az idáig vezető útról és a versenyről mesélt a feol.hu-nak.

Zámolytól Budapestig

Ágnes és családja a lány két éves korában, 2003-ban költözött Zámolyra, előtte Székesfehérváron éltek. Itt nőtt fel, itt járta ki az általános iskola alsó tagozatát, majd a fehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium nyolcosztályos évfolyamában folytatta a tanulmányait. Most pedig Budapesten, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán gyógytornásznak tanul.

- Kiskoromban karatéztam, majd futni kezdtem. Már elég korán nagy célokat tűztem magam elé, félmaratonokat és maratonokat futottam 18 éves korom előtt. Majd egy videómegosztó oldalon találtam rá az Ironmanre, amely lenyűgözött, hiszen a profiknak is 8 órás folyamatos teljesítést jelent, hát még milyen nagy munka lehet ez a hobbi sportolóknak! Ekkor kezdtem el gondolkozni azon, hogy egyszer ezt én is szeretném teljesíteni. A triatlont, mint sportot ismertem, de azt nem, hogy mindenből ilyen extrém hosszú időt kell teljesíteni egy versenyen – mondja Ágnes. Az Ironman ugyanis megszakítás nélküli 3,86 kilométer úszásból, 180,25 kilométer kerékpározásból és egy maratonból, azaz 42,195 kilométer futásból áll. A fiatal zámolyi lányt hamar elragadták a tervei, így 2020-ban megkereste Takács Péter fehérvári triatlon edzőt, akinek csapatában egy évet töltött.

Egyetemi időszak: a felkészülés kezdetei

– Remek időszak volt, megszerettem a triatlont, megtapasztalhattam az alapokat. Majd Budapesten elkezdtem az egyetemet, így a költözés miatt új lehetőségeket kerestem. Két évig a tanulásra koncentráltam, majd újra erősödött bennem az érzés, hogy érdekel az Ironman. Azt gondoltam, eljött az idő, hiszen harmadévesként még nem kellett készülni a szakdolgozatra, tehát rászánhatok egy évet a felkészülésre. Ekkor már Sasi Gabival kezdtem el készülni, aki kifejezetten amatőr sportolókkal foglalkozik. Tavaly augusztusban indult a közös munka. Felvázolta az egész évemet, így tudtam, mire számíthatok, mikor milyen versenyeket kell beilleszteni a felkészülési időszakba ahhoz, hogy készen álljak a megmérettetésre. Csak annyi volt a feladatom, hogy a kiírt edzéseket elvégezzem – meséli Ágnes, aki egy hétre előre kapta meg az edzéseket, melyeket rugalmasan alakítottak a napi feladataihoz. Heti két úszóedzése volt - 2000 és 4000 méter közötti hosszokkal, különböző feladatokkal, eszközökkel -, valamint ennél hangsúlyosabb kerékpározással és futással.

- Egy Ironman versenyen az úszás százalékosan kisebb arányban van jelen, a lényeg ugyanis a kerékpározáson és a futáson van, így az én felkészülésem is ilyen arányban történt. Heti 2-3 futás és biciklizés volt így. Hétvégére kaptam mindig a hosszabb edzéseket, a 20-30 kilométeres futásokat és 4 órás kerékpározásokat. Hétköznap „csak” egy-másfél órás edzéseim voltak – mondja a zámolyi versenyző, hangsúlyozva: mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetett az edzések közti feladatokra: jógára, nyújtásra, erősítésre, a megfelelő táplálkozásra, ásványi anyag- és vitaminpótlásra.

Belülről jövő motiváció

- Nagyon motivált voltam az elejétől kezdve, s a lelkesedésem végig kitartott. Jól voltam, örömömet leltem az edzésekben és egyszer sem betegedtem le az egy év alatt – mondja Ágnes, aki erős mentális és fizikai állapotban jutott el 2024. augusztus 18-ig, a verseny napjáig. Ezért is érezhette úgy a verseny hetében, hogy „most jön a legkönnyebb rész”: - Azzal az érzéssel érkeztem a helyszínre, hogy a verseny az elmúlt egy évem megünneplése lesz. Felszabadultan indultam tehát el.  

A verseny napja

Egy meleg, de esős vasárnap volt a verseny, melynek helyszínére már csütörtökön megérkezett Ágnes édesanyjával, édesapjával és a barátjával. Addig is volt azonban mit tenni: főleg a pihenésé volt a főszerep, amibe azért egy kis városnézés is belefért. Szombaton már a verseny előkészületei zajlottak, majd vasárnap hajnali 3 órakor Ágnes tettre készen ébredt. Cukorban és szénhidrátban gazdag reggeli után indultak a helyszínre.  

- Zuhogó esőben, még sötétben érkeztem meg a tóhoz, ahová anyukám, apukám és a barátom kísért el. Mondhatom, négyünk között én voltam a legnyugodtabb. 6:50-kor rajtoltam, a kellemes hőmérsékletű, tiszta, 26 fokos vízben problémamentesen lement az úszás. Ezután 180 kilométer bicikli következett, amikorra ugyan elállt az eső, de azért az utak vizesek voltak, így óvatos kanyarokkal vittem végig a Frankfurt körüli két nagyobb kört. A pálya gyönyörű utakon vezetett, rengeteg szurkoló buzdított mindenkit, ami nagyon jó érzés volt. Magyar résztvevőkkel is találkoztam, akikkel buzdítottuk egymást a verseny alatt. Közben figyelnem kellett arra, hogy megfelelően egyek és igyak: félóránként energiazselét, óránként egy sótablettát, valamint sok folyadékot fogyasztottam. A kerékpározás végén volt egy kis bökkenő, mivel az utolsó két ponton már elfogyott az energiazselé, pedig még egy órát kellett kerékpároznom. Tudtam, hogy így nehezebb lesz megkezdeni a futást, ezért egy energiaszeletet, majd futás előtt még két zselét tudtam magamhoz venni – emlékezik vissza gyakorlatilag az egyetlen nehézségre Ágnes.  

Az utolsó megmérettetés: a futás

A futás Frankfurt belvárosában zajlott, ahol négy 10 kilométeres kört tettek meg a versenyzők.

– A sétálóutcákon rengeteg szurkoló várt minket, akik név szerint is próbáltak szurkolni minden egyes résztvevőnek, ugyanis leolvasták a résztvevők névtábláit. Ez is remek érzés volt! Nem tudott tehát az ember nem mosolyogva futni – árulja el Ágnes, aki a versenyen készült fotókon is szinte mindvégig mosolyog. A 180 kilométer kerékpározás után tehát le kellett futni egy maratont: - Addigra úgy voltam vele, hogy ha már mozogtam 7 és fél órát, akkor 4 és fél óra már nem számít. A tempóm a végére persze lassult, de ezzel kalkuláltam is. Az utolsó 10-12 kilométeren jött a lassulás, de már induláskor elhatároztam, hogy bármennyire is fáradok, a futómozgást nem hagyom abba, nem váltok sétára.

Így is lett: Ágnes végig, 12 óra 14 perc 12 másodpercig folyamatos mozgásban volt.

- Az utolsó 5 kilométeren sokszor eszembe jutott: innen már semmi nem választ el attól, hogy meglegyen – emlékezik az euforikus érzésre. Az Ironman-en a szintidő 15 óra. Ágnes tudta, hogy több órával alatta van, így nincs oka aggodalomra.

A befutó: harang az első teljesítőknek

- Eszméletlenül impozáns környezetben volt a befutó. A célterülethez mobil lelátót építettek fel, ahol elképesztő hangulat volt, sokan várták a befutókat. Az utolsó 200 méteren eluralkodtak rajtam az érzelmeim, hiszen az első Ironman teljesítőknek harangot kongattak. Így amikor nekem szólt a harang, könnyeztem. A célban pedig már a sírás határán voltam, amikor pedig megfordultam és láttam az időmet, ott tényleg elfogott a sírás. Legnagyobb álmomban sem gondoltam volna, hogy olyan mértékben felülmúlom az időmet, mint terveztem! Azt gondoltam, ha 12 óra 30 percet teljesítek, az már csoda lenne. Ezzel szemben a 12 óra 14 perc és 12 másodperc számomra elképesztő teljesítménynek tűnt! Ekkor tudatosodott bennem, hogy minden munka, amit az elmúlt egy évben beletettem, tényleg, valóban megtérül és megéri!

A verseny utáni napok

Ágiban ezután még sokáig dolgozott az adrenalin, de azért a szállásra visszatérni már nem volt leányálom: fájó lábakkal, tömegközlekedve jutott vissza a hotelbe, ahol a lépcsőzés már a friss Ironmannek is nehezére esett. S hogy mit érez ezután az extrémsportoló az izomlázon és fáradtságon kívül? Ágnes napokig éhes volt, mondja. A regenerálódásra egy hónap legalább kell, teszi hozzá, de azért egy hét pihenő után már újra elkezdte az edzést. A céltudatos zámolyi „Vaslány” számára azonban most másfajta mérföldkövek következnek: utolsó éves ugyanis az egyetemen, így szakdolgozatra, államvizsgára készül. A leendő gyógytornász számára ezek az élmények azonban nem „csak” egy elért eredményt jelentenek, de komoly tapasztalatot is, mellyel más sportolóknak tud majd segíteni.

- A gyógytornász, aki testmozgással gyógyít, akkor hiteles szerintem, ha maga is szereti a testmozgást. S ha van benne tapasztalata, akkor később a pácienseit is jobban megérti. Az Ironman eredménye és élménye örökre megmarad nekem. Sőt, még az is lehet, egyszer még újra indulok…