100 éves lenne - Kézbesítőként 33 évig járta a falut

Az akkor Belső soron lévő házukban harmadik gyermekként érkezett a családba. A szülők a Nádasdy uradalom földjein dolgoztak és nagyon szűkösen éltek. Elég fiatalon magára maradt a testvéreivel, akiket nagy gonddal nevelt, taníttatott. Fiatal korában saját szórakoztatására szívesen játszott szájharmonikán és szabadidejében látogatta a színjátszókört is, amiben szereplőként is megmutatkozott és emellett jól is táncolt, szeretett mulatni, vidám lenni. Lajos egész fiatalon munkát vállalt, először a Nádasdy kastélynál. Egyik rokon, aki már ott dolgozott, ő protezsálta be a kastélyhoz.

A második világháború szörnyűségei Nádasdladányt is elérték. Lajost elvitték leventének és Németországban megjárta a frontot is. Hadifogságból hazatérve szörnyű látvány fogadta. Elmondása szerint az otthonául szolgáló házából szinte csak a falak maradtak meg. Aztán szerzett faanyagot, melyből gerendák lettek és végül elkészült újra a ház. A fiatal Lajos megismerkedett a szomszédban lakó Lázi Ilonával amiből 1954. február 20-án házasság köttetett. 1956-ban megszületett Ilona, majd 1964-ben Erzsébet lányuk. Házassága előtt Pétfürdőn, ahova általában kerékpárral járt, azt követően pedig a ladányi tőzegtelepen dolgozott 1946. május 1-től, 1951. szeptember 4-ig.

A tőzegtelepen sem volt leányálom a munka. Egész nap a nedves iszapos gödörben térdig, combig elmerülve ásták vagyis vetették a tőzeget és rakták a keskeny nyomtávú Muki vontatta csillékbe. Ezeket a „kivetett” tőzeg téglákat kalickázták. (összerakták). Amikor kiszáradt fűtőanyagnak szállították - szintén a Muki vontatásával - például a téglagyárba, a kastélyba, hol fűtőanyagként hasznosították.

Utolsó munkahelye a Nádasdladányi postán volt, 1951. szeptember 5-től 1984. január 2-ig: kézbesítőként 33 évig járta a falut. Vitte az újságokat és a rossz, vagy éppen jóhírt távirat vagy képeslap formájában. Naponta járta végig az utcákat esőben, hóban, tikkasztó melegben vagy farkasordító hidegben. Naponta találkozott a falu lakóival, akik hangjáról, talán a biciklije zörgéséről vagy a kutyaugatásról messziről tudták, hogy a postás érkezik. A kezdeti időszakban még az öt kilométerre lévő Csór-Nádasdladány vasútállomásra kellett a postáért felmennie reggel és munka után is. Hiszen akkoriban még vasúti szállítással oldották meg a postai anyagok küldését. A vasútállomás - posta útvonalat megjárni akár üresen, akár megrakottan sem volt gyerekjáték. Az útvonal erdős, fás, elhagyatott rész volt akkor is. Csupán elvétve közlekedett arra autó. Munkája során tisztelték és szerették idősek és gyerekek egyaránt.

Abban az időben volt még levél-és képeslapforgalom, távirat is akadt. Árusította a lottót, totót. Beszedte a televízió, rádió-és újságelőfizetéseket. No, és persze vitte a nyugdíjakat és egyéb más pénzbeli ellátást is.

Idővel kicsit változott minden, akkor már csak a központból a parkon át kellett behordani a posta napi anyagát a kastélyban lévő postára. Akkoriban nagyobb telek voltak és olyan is megtörtént, amikor több nap nem érkezett meg a járat, hogy azt követően karácsonyi képeslappal megtelt a gyerekjáróka. Ami utcákra rendezve, „sógor-koma” mozgósítása után hamar a címzett kezében landolt. Volt, amikor a Fejér Megyei Hírlap kézbesítése is az időjárás miatt késett és a nagyapám ebédjét zavarták meg azzal, hogy házhoz jöttek reklamálni, mert még nincs a postaládában a hírlap. (Mindez derékig érő hó és mínusz hőmérsékletben amikor megbénult pár napra a közlekedés.)

Nyugdíjazása idején, amint a 60. évét betöltötte, betegségei előjöttek. Szerencsére nem sok munkahelye volt. Ez annak tudható be, hogy mindenhol megállta a helyét. 20 és 30 éves törzsgárda, illetve kiváló dolgozó díjat vehette át. Összes munkaviszonya 40 év 283 nap. Egészségi állapota megromlott, érszűkület miatt többször műtötték. Amputálták a jobb lábát 1985-ben, a bal lábát pedig 1996-ban veszítette el. Rádióba óránként meghallgatta a híreket, és a hírlapot is naponta elolvasta elejétől a végéig. Idős korára való tekintettel szemüvege nem volt és a gondolkodása is az utolsó percig tiszta volt. Kiss bácsit a település megbecsült polgáraként 2004-ben Nádasdladányért emlékéremmel jutalmazták. Amikor jöttek hozzá a polgármesteri hivatalból, hogy pár dolgot feljegyezzenek akkor is éppen kukoricát morzsolt (kézi morzsolóval), kint ült a góré mellett. Örömmel fogadta, hogy gondoltak rá eme díjjal, de rögtön hozzá is tette, hogy ő tolókocsisan nem akar megjelenni az átadón, „rajta ne csodáskodjanak”. Ezért felesége vette át az emlékérmet a Nádasdy kastély teraszán tartandó ünnepség keretében.

Majd egy augusztus eleji hajnalon 2010. augusztus 6-án a teremtő magához hívta. Szép csendben, méltósággal, ahogy élte életét búcsúzott a földi világtól.

Azt gondolom aki ismerte, tisztelettel és szeretettel gondol Rá, hiszen ha valaki, hát ő aztán az egész falut a szó igazi értelmében szolgálta. Megérdemli, hogy megőrizze az emlékét a falu minden lakója!