2021.06.18. 16:00
Egy ilyen pincér, az úriember!
„Egy főúr, az jó nagy úr, az tudja piszkosul, / Sötét szmoking és nyakkendő, az mindig boldogul.” Éneklik a kölykök a Valahol Európában című musicalben Nemes István dalszövegét, a Mi leszek, ha nagy leszek című dalban.
Mátyási László büszke csapatára, nagyon sok törzsvendéget köszönhet nekik az agárdi csárda, ahol dolgozik
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
S ott van a ragyogó cseh író, Bohumil Hrabal Őfelsége pincére voltam című regénye. Hej, emlékeznek rá? Mátyási László, az agárdi Gulyás Csárda főpincére, a fehérvári Deák Ferenc Technikum vendégtéri szaktechnikus képzésének óraadó szakoktatója számára is felejthetetlen olvasmányélmény. A pikolófiú nagy ívű pályatörténete bizony, hogy meghozza a kedvet, mondjuk úgy, becsábít a vendégtérbe! (Nem számítva most, hogy a második világháború a regény történetében is sorsot rontott.)
– Ez egy életforma, úgy szoktuk mondani, hogy akit megcsap a kocsma szaga, az nagyon nehezen tud leállni ezzel. Pörgés van, embereket ismerünk meg, jó társaságban dolgozunk, sok élményt, emléket szerezhetünk – mondta László; s megjegyezte, a pincérszakmát, ha kérdezik, inkább a férfiaknak ajánlja.
Egy igazi, jó kiállású pincér, aki érti és műveli az etikettet, ismeri mind a jó borokat, a szuvidálás és a konfitálás konyhatechnológiai lépéseit, és azt is, melyik idényzöldség most a leginkább roppanós a helyi termelőnél, s aki a vendég mimikájából is leveszi, hogy mire van éppen szüksége… Nos, egy ilyen pincér, az úriember.
Mátyási Lászlónak főpincérként is fontos, hogy részt vegyen az utánpótlás-nevelésben. Világos, sok diák náluk pallérozódik a gyakorlatuk során, megismerik az agárdi étterem és a hozzá kapcsolódó szolgáltatók (szálloda, cukrászüzem, rendezvényterem) működését, sajátosságait, szokásait. – Egy gyors kompetenciamérés után el tudom orientálni a fiatalokat „házon belül” aszerint, hogy mi az erősségük, mit éreznek jobban magukénak – mondta. Vallja, a mély vízbe dobva érdemes tanítani a diákokat. Már az első napjukon a vendégek közé küldi őket, hogy megtanulhassanak beszélni, felszolgálni, és állóképességet, önbizalmat szerezhessenek.
Vannak régi tanítványai, akikből azután munkatárs vált. Sőt, olyan volt tanítványai is vannak, akik időközben máshol dolgoztak, de visszatértek; az ő másféle tapasztalatuk segíti Lászlót abban, hogy megismerje az újításokat.
– Nálunk „chef de commis” rendszer van hétvégén. Ez azt jelenti, hogy placcokra osztjuk az éttermet, vannak úgynevezett főurak, akik számítógéppel veszik fel a rendelést, s küldik azonnal a pultba és konyhára. A főúrnak nem is kell bemenni a konyhára, másik kolléga hozza az italokat, ételeket.
– Itt tizenkét pincér dolgozik. Mindannyian különböző emberek. Van, aki azért jó, mert emberközpontú, van, aki azért, mert nagyon jó értékesítési vénával rendelkezik – felelte László arra a kérdésünkre, milyen tulajdonságok jellemzik a kollégáit. Az végül is magától értetődő, tette azután hozzá, hogy egy jó pincér kedves, jó megjelenésű, intelligens, beszél idegen nyelvet, vendégközpontú, és van vezetői szemlélete: – Vagyis ne csak azt várja, hogy vége legyen a napnak, hogy minél hamarabb zsebben legyen a lé! Hála Istennek, nálunk ez összejött, nagyon jó brigádom van, nagyon jó emberekkel dolgozunk, nagyon sok törzsvendéget köszönhetünk nekik, mert figyelnek, megismerik a vendégeket, társalognak velük – mondta.