Igazi családi gazdaság a lovasberényi Engelhardtoké

A Lovasberény határában húzódó 50 hektáros Engelhardt Dióbirtok alapjait a nagyapa teremtette meg, aki kilépve a hajdani termelőszövetkezetből, az egyik kivitt földterületen ültette el az első diófákat. Az akkori területen 300 darab volt a gyümölcsfák királyából. Most 50 hektáros a birtok, s a második generációt képviselő ifjabb Engelhardt Lajos ültetvénybővítő munkája eredményeként már nyolcezer fán terem az évi 60-100 tonnányi, kiváló minőségű, a cukrászok, pékek és persze a háziasszonyok által mind keresettebb süteménybevaló. 

A birtokot közösen vezeti, gondozza az apa és a harmadik generációt képviselő unoka, Ádám. Érdekes és sok mindenben hasonló életút az övék: mielőtt elkötelezték magukat a dió­termelés mellett, mindketten informatikusként dolgoztak. Lajos 20 évig, a fia pedig egy német multicég középvezetőjeként nyolc évig. Az apa 2000-ben mondott búcsút korábbi munkahelyének, a fia pedig két éve döntött úgy, informatika helyett a birtokot választja, a termeléshez szükséges tudást pedig – amellett, hogy rengeteget tanul az édesapjától és a diótermelő gazdáktól – a MATE kertészmérnöki szakán igyekszik megszerezni. Apa és fia jó párost alkotnak, s a családi köteléken túl nagyon erős kapocs köztük a dió szeretete. A birtokon belül az édes­apa dolga a termelés irányítása, Ádám feladata az értékesítés és a márkaépítés. S hogy mindketten alaposan odateszik magukat a munkában, az eredmények igazolják. Folyamatosan fejlődik a birtok, bővül terméseinek a piaca, s a lovasberényi gazdaság és az ott termett – feles csemege, negyedes és nyolcados, vagy tört diónak feldolgozott – csonthéjas egyre ismertebb a minőséget keresők körében. Állandó vevőik közé tartozik az ország legnagyobb marcipánkészítő cége és Buda­pest egyik legpatinásabb cukrászdája, de a megyei, székesfehérvári cukrászok, a süteményeket készítő pékek közül is mind többen fedezik fel a lovasberényi alapanyagot. 

– Mintegy ötven cukrászdába szállítunk rendszeresen dióbelet, a cél az, hogy kétszázig meg se álljunk – oszt meg egy kis részletet a vállalkozás terveiről Ádám. Örömmel újságolja, sikerült betörni az egyik multinacionális kereskedelmi lánc piacára, s advent kezdetén már ott voltak az áruházak polcain a dióbirtok termésével megpakolt és logójával díszített rekeszek. A piacok megszerzése és megőrzése kemény harc, egyenletesen jó minőséget követel. Azt, hogy mennyire így van, igazolja, a marcipánüzembe szállított dióbél szúrópróbaszerűen kiválasztott részét átvétel előtt, darabonkénti ellen­őrzésnek vetik alá. S ha csak egyetlen apró dióhéjdarab is akadna a kupacban, az egész szállítmányt visszaküldenék. Ami pedig nyilvánvalóan nem csak anyagi veszteséget jelentene a vállalkozásnak… 

A piacok megszerzéséért, megőrzéséért, a minőség eléréséért és megtartásáért komoly befektetéseket kellett megvalósítania a vállalkozásnak. Bár évtizedekkel ezelőtt még azért telepítették diófát a gazdák, mert nincs vele sok gond, „magától terem”, s ősszel csak fel kell szedni a termését, ez már nem így van. Az eredményes gazdálkodás megfelelő növényvédelmet, a fák szükségleteihez igazított tápanyagellátást, sőt a klímaváltozás miatt mindinkább öntözést is követel. S miután az élő munkaerő költségei egyre nagyobbak, nélkülözhetetlen a gépesítés. Szerencsére a diótermesztés jól gépesíthető, de a masinák beszerzése nem kevés pénzbe kerül. A lovasberényi családi gazdaságban rázógép, felszedőgép segíti a betakarítást, kezelésükhöz legfeljebb két, maximum háromfőnyi személyzetre van szükség. A termés feldolgozását is gépesítették, francia masinák végzik a mosást, a tisztítást, a héjas dió szárítása pedig a bérmunkában is dolgozó 12 szárítószekrényben történik. A válogatást sem emberi kézre bízzák, az két optikai válogatóberendezés dolga, amelyek irányításáért egyetlen operátor a felelős. Az utóbbi két évben hozzávetőleg 200 millió forintot invesztált gépvásárlásokba a gazdaság, s a beszerzésekben legújabb szerzeményként egy minőségi diódaráló gép is helyet kapott. A jövő terveiről szólva Ádám elmondta, rohamosan az intenzív termesztés irányába tolódik el a diótermelés, az újabb telepítéseknél a vállalkozás ezt tartja szem előtt, s az újabb ültetvényeken annak ellenére, hogy nagyon költséges beruházás, igyekeznek megteremteni az öntözés feltételeit is, úgy, hogy csak oda telepítenek fákat, ahol lehetőség van mesterséges csapadék kijuttatására. 

Muszáj volt megkérdezni, nem bánta-e meg, hogy a dióért feladta a korábbi vezetői pozícióját? Határozott nem volt a válasz. Mint mondta, legalább látja felnőni a gyermekeit, napi szinten figyelemmel kísérheti a fejlődésüket, s maga döntheti el, a vállalkozásnál „mikor merre akar menni”. S az sem utolsó szempont, hogy az iroda és a gépkocsi helyett többnyire jó levegőn, szabadban, szép környezetben töltheti a napjait. Az pedig külön öröm számára, hogy a négyéves Matyit már most rabul ejtette a dió, kedvenc játszóhelye a feldolgozó környéke.