2021.11.29. 14:44
Piros jelzés ellenére hajtott be az Új Csórinál a vasúti átjáróba, letörte a sorompót
A Székesfehérvári Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki közlekedése során tehergépkocsival letört egy sorompórudat Székesfehérváron.
Forrás: Fejér Megyei Hírlap
A vádirat szerint az 57 éves férfi 2021. augusztus 10-én Székesfehérváron az Új Csóri úton haladt tehergépkocsijával és a hozzá szerelt félpótkocsival. Figyelmetlen közlekedése során az utat keresztező vasúti átjáró piros jelzése ellenére behajtott az átjáróba, és nekiütközött az előtte haladó autónak. A férfi visszatolatott, hogy elhagyja az átjárót, azonban a lezáródó sorompórúd a pótkocsi és a fülke közé kerülve letört. Ezzel a férfi a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette. Az ügyészség a büntetlen előéletű elkövetővel szemben tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Az ügyben a Székesfehérvári Járásbíróság hoz majd döntést.
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit