Több mint nyolcvan robbanótestet szállítottak el a fehérvári ipari parkból

Mintegy nyolcvan évet pihentek a föld alatt azok a világháborús robbanóeszközök, amelyeket a múlt héten szállítottak el a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred szakemberei Székesfehérvárról, egy ipari park területéről. 

Mint közösségi oldalukon megírták: "az első robbanótest földmunkák során került napvilágra, alakulatunk katonái pedig a rendőrségi bejelentést követően fémkereső műszerek segítségével vizsgálták át az érintett területet, újabb veszélyes eszközök után kutatva. Több napon keresztül zajlott a mentesítés: végül összesen 70 darab 120 mm-es szovjet repeszromboló aknavetőgránátot, 8 darab RPG-40 és 6 darab RPG-43 típusú szovjet kézigránátot és egy 10,5 cm-es német repeszgránátot szállítottak el a tűzszerészek a helyszínről a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére, későbbi megsemmisítés céljából."

– A 120 milliméteres szovjet repeszgránát lényegében a második világháborúban használt megszokott aknavető lőszer – mondta a feol.hu kérdésére Fülöp Attila bodajki fegyverszakértő. – Előnyös tulajdonságai miatt gyakran alkalmazták városi harc során és nyílt terepen fedezékek ellen, hiszen ahogyan például egy ház mögé be lehetett vele lőni, úgy felülről zuhant a lövészárokban megbújó katonák közé is. Általában ketten kezelték az aknavetőt, egy harmadik a távcsővel a becsapódást figyelte, és szükség szerint helyesbítette a kilövés szögét. 

Fülöp Attila felidézett egy tragikus esetet, ami időben messze esett a második világháborútól: 1994-ben éppen egy 120 milliméteres aknavető robbant fel a várpalotai lőtéren úgynevezett „rátöltés” következtében (azaz egy már csőben lévő gránátra ejtették rá a második robbanóeszközt). Négy katona halt meg az éleslövészet során úgy, hogy egyikük, egy honvédtiszt száz méterre állt a robbanás helyétől, de a nyakát repesz találta el és már nem lehetett rajta segíteni.

– Az RPG-40-es és RPG-43-as típusú kézigránátokról azt a legfontosabb tudni, hogy ezek kumulatív páncéltörő képességgel rendelkeztek, éppen ezért sikerrel alkalmazták harckocsik ellen. A gyalogosan harcoló katona igyekezett ezeket a gránátokat a tank motorházának tetejére dobni, hiszen az volt a páncélos legkényesebb része. A német gyártmányú 105 milliméteres repeszgránátot a Göring-tarackból lőtték ki általában az aknavetőhöz hasonló szögben, ez a harceszköz egy német könnyű vontatott tábori tarack volt a német hadseregben. Kapott belőle a Magyar Honvédség is a második világháború során, ráadásul a hozzá való gránátot mi is gyártottuk.  

Nem véletlen, hogy még mindig ilyen nagy számban kerülnek elő fel nem robbant harcanyagok Székesfehérváron vagy a város közvetlen közelében, hiszen a megyeszékhelynek stratégiai jelentősége volt 1944-45-ben. Nagyon kemény harcoknak lett a színtere, amelyeknek során az egymással szemben álló felek rendkívüli veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni, miközben nagyon sokat szenvedett a polgári lakosság is. Székesfehérvár stratégiai jelentőségét növelte, hogy fontos vasúti csomópontnak számított: egyébként a lőszerek megtalálási helyétől, a mai Rozmaring utcától a vasútállomást a már említett 120 milliméteres aknavetővel könnyedén támadni lehetett.