2023.03.12. 12:08
Ez a vihar sem múlt el áramkimaradások nélkül Székesfehérváron
A február 4-ei nagy szélvihart követően március 11-én hasonló "égi áldásban" részesültünk országosan, így Fejér vármegyében is.
Forrás: Pixabay
Az egyik székesfehérvári közösségi csoportban leginkább a Nagyváradi utcából jeleztek kimaradást, így kérdéseinkkel a konkrét eset, valamint általánosságban a vihar miatt előforduló áramkimaradások kapcsán az E.ON-hoz fordultunk.
A szolgáltató válaszában megírta: a viharos, erős széllökésekkel járó időjárás Fejér vármegyében jelentős üzemzavarokat nem okozott. Székesfehérváron a délelőtt folyamán néhány, kis területet (jellemzően 1-2 utcát) érintő meghibásodás történt a hálózaton, melyet például a vihar által a vezetékre sodort fa okozott. Ezeket a hibákat – melyek összesen két-háromszáz ügyfélnél okoztak rövid ideig tartó áramszünetet – kollégáik még a szombati nap délelőttjén javították, vagyis tájékoztatásuk szerint délutánra minden fehérvári ügyfélnél ismét zavartalan volt az áramellátás.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban