Bölcsőde

2017.09.27. 15:55

Több probléma is felmerült a testületi ülésen Ercsiben

Szeptember 30-tól eggyel kevesebb gyermekorvos lesz, és drágulhatnak a tervezett beruházás költségei is.

Bokros Judit

Korábban megírtuk: a 2-es körzetben szeptember végével közös megegyezéssel megszűnik a megbízási szerződés a jelenlegi gyermekorvossal. Az önkormányzat még a nyáron pályázatot írt ki az álláshelyre, amelyet akár vállalkozóként is be lehet tölteni. Eddig azonban egyáltalán nem volt jelentkező – tudtuk meg Győri Máté polgármestertől.

A betöltetlen házi gyermekorvosi körzet betegellátásának biztosítása érdekében a keddi testületi ülésen elfogadták, hogy helyettesként az 1-es körzetben dolgozó orvos, Szabó Ildikó látja el a betegeket. Ám ezt csak korlátozott óraszámban tudja megtenni.

Az önkormányzat közben ismét meghirdette az álláshelyet. Ezen túl fölvették még a kapcsolatot a megyei és környékbeli kórházakkal, hogy mielőbb találjanak új gyermekorvost.

Győri Máté polgármester fontosnak tartja még, hogy megszavazták a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjrendszerhez való csatlakozást. Ennek köszönhetően korábban havi 10 ezer forintot tudtak adni a felsőoktatásban tanuló ercsi hallgatóknak. Ezt a pénzt a megye és az állam ugyanennyi összeggel egészítette ki, így összesen 30 ezer forintot is kaphatott egy tanuló. Most újra meghirdetik a pályázatot, a támogatás mértéke pedig a jelentkezők számától függ.

A bölcsőde látványterve
Fotós: Önkormányzat

A város TOP-os pályázat keretében nyert forrást bölcsőde építésére. A 75 millió forinttal tervezett beruházás jövőre indulna, a tervek megszülettek, a közbeszerzési pályázatot már novemberben kiírhatják. Ennek kapcsán a polgármester elmondta: az uniós pályázatoknál problémaként fölmerült, hogy a beadáskor még 2015-ös árakkal tervezték a projekteket. Azóta azonban eltelt két év, a költségek megemelkedtek, így akár 15 százalékkal is drágulhat egy-egy beruházás. Az önkormányzat szeretné mind az öt nyertes tervét megvalósítani, ám ha ehhez plusz önerő kell, az akár 110-120 millió forinttal is megterhelheti a következő évek költségvetéseit. Tájékoztatták erről a pályázat kiíróit és a döntéshozókat, és segítséget kértek az ügyben.

A bölcsőde látványterve
Fotós: Önkormányzat

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában