Székesfehérvár

2017.09.11. 17:21

Hiába ért véget a régészeti feltárás mégsem készült el időben a Lépcső utca felújítása

Július közepén véget ért a Lépcső utca régészeti feltárása, melynek során kiderült az is, hogy ma hány méterrel járnak a székesfehérváriak a föld „felett”.

Kocsis Noémi

Fotó: Kocsis Noémi

Az alap felfagyása miatt már korábban tönkrement az utca burkolata, a felújítást a nyári szezonra be is ütemezte a város. A munkálatokkal egy időben megkezdődött a régészeti feltárás, sőt, július első hetében be is fejeződött. Reich Szabina, a Szent István Király Múzeum régésze vezette az ásatásokat, aki érdekes lépcső alatti „titkokat” árult el: a felső réteg elhordása után kiderült ugyanis, hogyan nézhetett ki a város eme zuga a 18-19. században. A régészek rábukkantak a lépcső egy korábbi építési változatára! A Lépcső utca tehát már évszázadok óta hűséges nevéhez – írtuk július 11-i cikkünkben, ahogy azt is, hogy a régészeti feltárásokat követően a kis utca lépcsősora megújul: új betonalapot és vízelvezetést kap, a felszínre azonban a korábbihoz hasonló burkolatot építenek vissza. A felújítás a Városgondnokság ÚT 2017-19 programjaként zajlik, közel 10 millió forintból.

A kora nyári állapot, sitt-tel és kenyérrel. Egyelőre nem tudni a kivitelezés végét…
Fotós: Kocsis Noémi

A lépcsőfelújítás szerződés szerinti befejezési határideje 2017. szeptember 12-e, lett volna, de már nyáron szóba került, hogy a régészeti feltárás során előkerült leletek, épületrészletek további vizsgálatokat tettek szükségessé, ami hatással lehet a befejezési határidőre. A környékbeli lakosok, üzletek tulajdonosainak tájékoztatása szerint több hete semmiféle mozgás nincs a területen, nem folyik helyreállító munka.

Érdeklődésünkre Bozai István városgondnok elmondta, jelenleg továbbra is a lépcső tervezése zajlik.

- Sajnos ez a kiemelt műemléki környezet miatt sokkal tovább tart, mint előzetesen gondoltuk. A tervezés csak a régészeti feltárás után indulhatott, ha kész a terv, tájékoztatni fogjuk a közvéleményt is a kivitelezés várható befejezéséről – mondta el a városgondnok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában