Székesfehérvár

2017.09.11. 19:26

A túl gyors bringásoktól és a balesetektől tartanak a Berényi úti panaszosok

Többször írtak már az illetékesnek, úgy tűnik, mégsem oldódik meg a lakók kívánsága szerint a Berényi út 52-ben élők panaszügye. Az itteniek közös kerékpáros-gyalogos járdaszakasz helyett felfestéssel osztottat szeretnének, a balesetek elkerüléséért.

Kocsis Noémi

Hétköznap délelőtt az említett útszakaszon. Nem minden kerékpáros tartja be a szabályokat és a sebességkorlátozást sem

Fotó: Kocsis Noémi

Szalainé Éva itt lakik, az 52 egyik betűvel jelzett ingatlanában. A népes család, az öt gyerek, unokák, vendégek az asszony szerint gyakorlatilag nem tudnak beállni a ház előtti előkertbe, de a kiállás még problémásabb. Az egykor a ház felé lejtősre épített feljárón kigördülve a kerékpárosok között találja magát a kiparkoló jármű vezetője. Ezt még csak megoldaná az élet és az érintettek némi körültekintéssel, de akkor a másik féltől, a kerékpárosoktól is szükség lenne erre a körültekintésre, mondja a panaszos.

Hétköznap délelőtt az említett útszakaszon. Nem minden kerékpáros tartja be a szabályokat és a sebességkorlátozást sem
Fotós: Kocsis Noémi

– Reggel és délután csúcsidőben, de egyébként egész nap nagy sebességgel száguldanak el előttünk, lassítás nélkül a kerékpárosok. Itt a főúton táblával tiltott a kerékpározás, néhány szakaszon biztonságosan tudnak haladni a gyalogosok, kerékpárosok is, mert szétválnak az utak, de pont a lakóházak előtt nem így van. Itt már többször volt baleset sajnos, engem tavaly télen ütött el egy kerékpáros így, jó nagyot estem, megsérült a vállam, de az illető még csak meg sem állt, szó nélkül elkerekezett.

A helyszínen körbe nézve, csúcsidőn kívül is valóban elég sebesen érkeznek az öreghegyi emelkedő felől a kerékpárosok. Valamennyien a járda közepén mennek, a sebesség miatt nehezen tudnának megállni. A panasszal az itt élők levélben többször fordultak az illetékeshez, aláírásokkal is megtámogatva, de eredménytelenül. A város közlekedési irodája a lakóknak küldött válaszukban és érdeklődésünkre is úgy érvel, az említett útszakaszon a vonatkozó előírások miatt nem lehetséges megosztani a járdát és kerékpárutat, mert nincs meg a megfelelő szélesség, és villanyoszlopok is vannak akadályként. Kiemelik, hogy tervezési alapelv mindenhol ez: mindenki a szabályokat betartva közlekedik. Osztott pálya esetén egyébként a kerékpárosok 20 km/h sebességgel haladhatnának, a most megengedett 10 km/h helyett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában