Október az idősek hónapja, Dégen is rendeztek idősek napi rendezvényt

Bár az ENSZ közgyűlése 1991-ben október 1-jét nyilvánította az idősek napjává, az elmúlt években már hazánkban is a teljes hónapot nekik szenteljük. Ilyenkor talán kicsit mindannyian lelassítunk, és nagyobb figyelmet szentelünk a körülöttünk, velünk élő idős társainknak. Ebben az időszakban megyeszerte számos olyan rendezvény van, amely – az idősek világnapjához kapcsolódva – a szépkorúak társadalomban betöltött szerepére igyekszik felhívni a figyelmet – vagy legalábbis egy új közösségi programot kínál számukra. Sárbogárdtól kezdve Iváncsán át Csákberényig rendeztek, rendeznek műsorokat, vidám délelőttöket, délutánokat a településeken.

A közelmúltban Dégen is szerveztek egy eseménydús, többórás rendezvényt, zenével, tánccal és ebéddel tarkítva. Itt köszöntötték a község legidősebb lakóit, valamint az ötvenedik házassági évfordulójukat ünneplő párokat is. A legidősebb dégi lakos, Kovács Józsefné bár nem látogatott el a rendezvényre, a neki készült virágcsokrot megkapta, hiszen azt házhoz vitték neki. Ott találkoztunk vele. Bözsi néni november 8-án ünnepli 98. születésnapját.

A Kováts Ferenc utcában élő Bözsi nénivel viszonylag sűrűn lehet találkozni. Az elmúlt években rendszeres résztvevője volt a dégi idősek napi rendezvénynek, de a többi esemény sem áll távol tőle. A tavaly januári busójárásra is kilátogatott – pontosabban kinézett a ház udvarán az utcában járó szőrös-maszkos alakokra. A mostani „küldöttekhez” is örömmel, egyedül érkezett, csak a járókeretét használta a közlekedéshez, más segítséget nem fogadott el.

- Egyedül jár fel-le a lépcsőn, sőt, az ajtót is kinyitja és úgy közlekedik – meséli lánya, Gál-Gerlach Györgyné Ilona. A virágcsokorért pedig végképp sietett, hiszen egész életében rajongott a kerti szépségekért, például a most is az udvaron tündöklő sárga pipacsért. A gondozásához ugyan már nincsen ereje, de hála a szél által szétszórt magoknak, újabb és újabb példányok nőnek belőle a ház mellett.

- Semmit sem csinálok mostanában – válaszolja Bözsi néni arra a kérdésre, mivel tölti mindennapjait. Aztán csakhamar kiderül: az udvar lakóival sűrűn foglalkozik, ő eteti és figyeli a tyúkokat, kacsákat. Emlékszik még öt malacra is, de ezek az állatok már rég nem lakják az udvart. Amúgy sokat sétál, nézelődik, figyeli az utca és a környezet közeli történéseit. A tévénézést és az olvasást már nem szereti, fárasztják a szemét.

Bár a ház egyik kis helyiségében most csak hárman beszélgetünk, Bözsi néni népes rokonsággal rendelkezik. Három gyermek, hat unoka, hét dédunoka és öt ükunoka – veszik számba közösen lányával, Ilonával a hozzátartozókat. Egy részük továbbra is Dégen él, mások viszont elköltöztek Székesfehérvárra és más településekre. Sajnos vannak közöttük olyanok is, akik már nem élnek. Mindenesetre legalább a születésnapok – így a közelgő novemberi kilencvennyolcadik is – összehozzák a családot, hatalmas ünnep ez nekik.

Amikor a hosszú élet titkáról kérdezem, Bözsi néni a természetszeretetet emeli ki. Világéletében járt-kelt – ahogyan lehetőségeihez mérten most is teszi -, nem dohányzott és nem ivott alkoholt. Ráadásul az is kiderült, igen jó szívvel áldotta meg a sors – mindenféle értelemben. Ebben a korban már havonta jár hozzá a háziorvos vagy az asszisztens, aki minden esetben csak annyit tud megállapítani: Bözsi néni szívével és vérnyomásával minden teljesen rendben van. Az viszont családi rejtély, hogy a hosszú életben a genetika mekkora szerepet játszik, hiszen a gyermekeken kívül más közeli hozzátartozója már nem él a néninek. A családon belül, úgy tudják, senki nem élt ilyen sokáig.

A szépkorúak köszöntése mellett az ötvenéves házassági évfordulójukat ünneplő párokat is köszöntötték az idősek világnapján. 1967-ben többen is megfordultak a helyi hivatalban, templomban, így az októberben házasodott Vinczellér Mária Magdolna és Boda Ernő, valamint az áprilisban házasságot kötő Szűcs Mária és Tulok László is. A község „legidősebb” ötvenéves házasai egy napon, egymást követve kötöttek házasságot Dégen. 1967. március 25-én előbb Panyi Klára és Ihász János, majd Ágota Margit és Eke Imre házasodott össze.

- Egy lányunk van. Ő egészen tavaszig Pakson lakott a párjával, majd a család Székesfehérvárra költözött. De unokával is büszkélkedhetünk. Ő már huszonnégy éves, Budapesten dolgozik kozmetikusként. Nagyjából havonta kétszer látogat meg bennünket – meséli büszkén a továbbra is Dégen élő Klára és János.

Ágota Margit és Eke Imre is Dégen élnek. Kapcsolatuk akkor kezdődött, amikor Imre még kalauzként dolgozott, és a Székesfehérvárra utazó Margittal ennek köszönhetően sűrűn találkozott. Aztán az élet úgy hozta, hogy a termelőszövetkezetben is éveken át együtt dolgoztak.

Ha ilyen régóta együttélő párokkal beszélget az ember, természetesen kíváncsi a titokra: arra, mi az a kapocs, amelynek egy öt évtizedes házasságot köszönni lehet. Először mindannyian csak elmosolyodnak, majd gondolkodóba esnek. Nehéz ezt megmondani, szavakba önteni – fogalmazzák meg első gondolataikat. Majd a ránk telepedő csendben szinte látszik, ahogyan végigpörgetik az életük fontos, közös állomásait. Egy derűs mosoly, egy könnyesedő szem – aztán érkezik egy válasz: együtt voltunk, együtt vagyunk jóban és rosszban is. Azért remélem, főként csak jóban – teszem hozzá gyorsan. De csakhamar kiderül, hogy egy kapcsolat valódi megpróbáltatói a rossz dolgok. Amelyek átvészelésének épp az a kulcsa, hogy két ember összefog és kitart, együttes erővel.