képzőművészet

2017.10.08. 19:10

Kiállításnyitó, díjátadás és javító műhelymunka a Megyeház utcában

A 2016. évi Smohay-díjas képzőművész, Szemző Zsófia kiállítását nyitották meg, és átadták az idei Smohay-díjat Gosztola Kitti képzőművésznek a Szent István Király Múzeum Megyeház utcai kiállítóhelyén.

Szabó Zoltán

Ágnes

Nos, ha valami eltört, széttöredezett, akkor javítsuk meg. Meglepően új értékeket teremthetünk munkálkodásunk eredményeként. Erről (is) és persze jóval többről szól Szemző Zsófia A töredezettségmentesítés egy örökkévalóság lesz című tárlata.

A defragmentáció fogalma a számítástechnikából ismerhető: ez ugyanis a merevlemezen lévő adatok átrendezésének folyamata, amelynek célja, hogy az egyes fájlokat ne sok kis darabban, töredezetten tárolják. Kérem, ne tessék megijedni az előbbi meghatározástól, a kiállítás ugyanis kifejezetten ötletes, játékos, szellemes, és továbbgondolásra serkenti a merevlemezekbe gyakran túlságosan is belefeledkező embert.

Nagy Gábor jógaoktatóval a testet is javíthatták a látogatók

Roskó Gábor képzőművész kedvesen ironikus megnyitószövege is rólunk szólt. Arról, hogy próbáljunk meg javítani a hibáinkon, de a sok rendre utasító felszólítás ellenére úgy, hogy ne tapossuk le egymást, ne veszítsük el azt, ami bennünk igazán emberi.

A szakadt ruha a léleknek sem tesz jót, Mester Klára segített a „foltozásban”

A tárlaton hangsúlyosan „megjavított” széket, kerámiát, egyéb tárgyakat és képeket láthatunk. Olyanokat, amelyek az alkotó beavatkozása nyomán új minőséggé lettek. Szemző Zsófiát évek óta foglalkoztatják az elrontott szituációk, a használhatatlan, megszerelhetetlen, össze nem illő vagy eltörött tárgyak. Lapunknak elmondta, hogy a japán Kintsugi technikát használva javít meg kerámiákat, bútorokat, ruhadarabokat. A törött tárgyak nemesfémmel történő restaurálása (a Kintsugi jelentése: arannyal összeilleszteni) a távol-keleti országokban külön művészeti ággá vált. Hozátette: tárlatával áttételesen arra is buzdít, hogy figyeljünk oda a gyengébbekre, a szegényebbekre, azokra, akik mások. Ha már széttört a világ, próbáljunk rajta és magunkon is javítani.

Szemző Zsófia, a tavalyi Smohay-díjas, egyik munkája előtt

A 2017-es Smohay-díjat Gosztola Kitti képzőművész vehette át. Ő a fehérvári Tóparti Gimnáziumban és Művészeti Szakközépiskolában végzett, majd a Képzőművészeti Egyetem festő szakát végezte el, jelenleg doktoriján dolgozik. A méltatás szerint alkotásaiban a történelmi eseményeket, a környezetpusztítást, a háborúk természetre gyakorolt hatását dolgozza fel. Lapunknak erről azt mondta, hogy a művésznek is van társadalmi felelőssége, hogy olyan dologról beszéljen, amelyek sokakat foglalkoztatnak. Több kiállítása volt már, jelenleg Budapesten látható egy tárlata, nemrég pedig Rijekában mutatkozott be. Többféle technikát használ művein, és készít videókat, objekteket is.

Gosztola Kitti, az idei díjazott
Fotós: Pesti Tamás

A megnyitó után, a tárlat apropóján mindenki részt vehetett egy kis javító műhelymunkában. Mester Klára varrónő a ruhákon, Nagy Gábor jógaoktató a testen, Nemesné Somlai Gitta pszichológus a lelkeken próbálta gyógyítani a szakadásokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában