Karitász

2017.10.16. 10:30

A szolgáló szeretet hőseit köszöntötték a Szent István művelődési házban

SZÉKESFEHÉRVÁR Hálaadó misével, kiállítással, konferenciával emlékeztek meg szombaton a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász fennállásának 25. évfordulójáról.

Gábor Gina

Nagy Lajosné, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatója az eltelt 25 év legfontosabb állomásait idézte fel. Kiderült, sokféle programmal segítenek a rászorulókon

Fotó: Fehér Gábor

„Meg kell éreznünk mások baját úgy, hogy attól mi is szenvedjünk, és mások gondját úgy, hogy azt mint a magunkét eloszlatni törekedjünk.” – Prohászka Ottokár gondolatait idézte köszöntőjében Écsy Gábor országos karitászigazgató az ünnepségen. A magyarországi karitász tevékenység 1931-ben vált szervezetté, és a szegények felkarolásában, a II. világháború idején pedig a hadigondozásban alaposan kivette a részét. A háború után a hatalom a legtöbb egyházi szervezetet feloszlatta, a karitász is ennek esett áldozatul. Ám amikor 25 éve lehetővé vált, hogy újjászerveződjék, a települések plébániáin sorra alakultak meg az önkéntesekből álló csoportok. Kiderült, sokan vallják: „meg kell éreznünk mások baját” és fontosnak tartják, hogy segítsenek. Munkatársaink a szenvedő emberben Krisztus arcát látják – jelentette ki Ercsy Gábor és így zárta köszöntőjét: „Isten éltesse a karitászt és Isten éltesse az önkéntes munkatársakat azért a sok jóért, amit a rászorulókért tettek.”

Az ünnepségen köszöntötték az önkénteseket. A jubileum alkalmából kiállítás nyílt a karitász történetéről is
Fotós: Fehér Gábor

- Szociális feladatot végez a karitász, de ez Istentől kapott küldetés is – jelentette ki az ünnepségen Nagy Lajosné, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatója, aki felelevenítette a 25 év fontosabb állomásait:

- A karitász újjászervezésében 1992-ben még nem vettem részt, én csak két évvel később kapcsolódtam be a munkába, amikor Ilona nővér mellett dolgoztam, s jelen voltam a Karitászház kialakításánál. Nem volt könnyű feladat ez, hiszen az épület a szovjet hadseregé volt, teljesen fel kellett újítani. Holland katolikus alapítványok, a Sankt Pölteni Egyházmegyei Karitász, a Schwäbisch Gmündi Karitász adományaiból épült át szociális szolgáltató házzá – mesélte Nagy Lajosné, s hozzátette: a kezdetektől adományokat gyűjtenek és osztanak szét, Ilona nővér kezdeményezésére létrejött egy karitász bolt is, így a ruhaadományok eladásából befolyt összegből is a rászorulókon segítenek. Nagyné sorolta a projekteket, amiket elindítottak. A kezdetektől részt vállaltak a hajléktalanok téli étkeztetésében. A hátrányos helyzetű családokra is gondjuk van: a lakó-programmal akkor tudnak támogatást nyújtani, ha egy család lakhatása veszélybe kerül. A zöldségprogram keretében a családok vetőmagot kapnak és útmutatást is a vetemény gondozásához. Jól működik a kandalló-program is: az egyházmegye területén évente 30 kályhát juttatnak el a rászorulóknak. A rászoruló kisgyerekeseket egy cég jóvoltából fél évre elegendő pelenkával tudják ellátni. 1997-ben létrejött a RÉV Ambulancia – Szenvedélybetegek nappali intézménye, amely a szenvedélybetegek ellátásával foglalkozik. Néhány éve pedig létrejött a Szent Kristóf Ház, amely fogyatékos fiatalok nappali intézményeként szolgál. Az is elhangzott: a plébániákon az önkéntesekből szerveződő karitászcsoportok munkája is lényeges, hiszen a kisebb településeken ők tudják a leginkább, hogy miféle programokra van szükség.

Nagy Lajosné, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatója az eltelt 25 év legfontosabb állomásait idézte fel. Kiderült, sokféle programmal segítenek a rászorulókon
Fotós: Fehér Gábor

- Önök a szolgáló szeretet hősei, akik áldozatos munkát végeznek az élet minden területén – mondta az ünnepségen Horváth Miklósné önkormányzati képviselő, aki a 25. jubileum alkalmából az önkormányzat nevében elismerő emléklappal köszönte meg a karitász tevékenységét valamint a plébániákon, a karitászcsoportokban dolgozó önkéntesek munkáját.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában