Sztupovszky Zoltán, a székesfehérvári polihisztor

A nemrég indult Helyi arcok sorozatunkban olyan Fejér megyei személyeket mutatunk be, akiknek életpályája, eredményei példaként szolgálhatnak mindannyiunknak.

Sztupovszky Zoltán Székesfehérváron született 1984. május 5-én, és a mai napig a városban él. Zenész családból származik, mind édesapja, mind pedig nagyapja foglalkozott a zene művészetével, így elkerülhetetlen volt, hogy idővel ő is és ikertestvére Tamás is, hangszert ragadjanak. Már általános iskolásként beíratták őket a fehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába, ahol zongorát és szolfézst tanultak. Mindketten rendkívül élvezték, bár hiperaktív gyerekekként kicsit nehezen ment nekik. Zoltán állítása szerint a mai napig nagyon sok hasznát veszi annak, amit még az intézményben tanult.

Első hangszerét óvodásként kapta, nagypapájuk ajándékozott az ikreknek egy furulyát, idővel pedig megjelent életében a zongora, a dob (amiről viccesen megjegyzi, hogy általános iskolásként mindennel zörgött, ami a kezei közé került, szinte őrületbe kergetve ezzel pedagógusait), illetve a gitár is. A testvérek bekerültek a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekarba is, ahol hosszú éveken keresztül dobosként járták a világot az együttessel.

Arra a kérdésre, hogy mit tart a favorit hangszerének, egy nagyon érdekes választ kaptam:

A dobolás már abszolút nem része az életemnek, igazán sosem éreztem magaménak. Nagyon jó volt, hogy ennek köszönhetően kialakult egy rendkívül erős ritmusérzékem, de más mélyebb nyomot nem hagyott bennem. A mai napig, ha álmodok arról, hogy egy hangszer kerül elém, az mindig a zongora, amin úgy játszok, mint egy virtuóz, ami abszolút nem vagyok, bár szeretnék az lenni. Viszont, ami a kedvenc hangszerem, az a gitár.

20 évesen egyetemistaként kezdte el a gitározás technikájának elsajátítását, mikor nagyon sok időt töltött el egyedül egy budapesti albérletben. Ekkor ragadta el a Beatles-láz, így elrohant egy hangszerboltba, ahonnan élete első gitárjával és egy oktatófüzettel jött vissza. Fél évvel később már dalokat játszott.

Megfordult számos zenekarban is mint énekes, saját bevallása szerint hiába minden hangszeres tehetsége, szívéhez legközelebb az éneklés áll.

A Cotton Club Singers-időszak

Zoltán éveket töltött el hangmérnökként az egyik kereskedelmi rádiónál, ahol sokat dolgozott együtt egykori tanárával, Voga Jánossal. Az ő lányának a baráti körében találkozott először Fehér Gáborral, aki a Cotton Club Singers egyik tagja volt. Összebarátkoztak, beszélgettek a zenéről, a hangmérnöki munkáról, ami aztán abban végződött, hogy Fehér Gábor első szóló projektjében, a Chrisapellában már Zoltán dolgozott hangmérnökként. A lemez hatalmas siker lett, így felkérték az együttes akkor készülő albumának munkálataiba is. Így került a fehérvári fiatal a 90-es évek egyik legnépszerűbb zenekarába.

Jó, rendben, zene meg minden, na de honnan jött a színészet?

13 éves korig kell visszamennünk az időben. A Sztupovszky-testvérek nagyon szerették volna kipróbálni magukat a színjátszásban is, miután barátaik közül jó páran statisztáltak a Vörösmarty Színház „Légy jó mindhalálig” című darabjában. Egy nap álmuk valóra válhatott, iskolájukban ugyanis megjelent egy casting felhívás a Dés-Geszti páros „A dzsungel könyve” darabjához. Jelentkeztek, és sikerrel jártak, a rappelő majmok szerepében pedig rendkívül jól szórakoztak. Évekig szerepeltek a darabban, rekordszámú közönség előtt. Itt ismerkedett meg Szabó Gyulával és Bujtor Istvánnal, aki Zoltán egyik legnagyobb ikonja volt már akkor is, köszönhetően a Bud Spencer filmeknek. Bujtor volt akkor a művészeti vezetője a színháznak, Zoltán pedig csillogó szemekkel nézte végig, ahogy a legendás művész rendezi színészeit, gyakorlatilag „megfertőzte” a színház varázsa.

Horváth Péter, az „A dzsungel könyve” rendezője, egy nap aztán odament a testvérekhez, és közölte velük, hogy a darab összes fiú szereplője automatikusan bekerül az „A Pál utcai fiúk” stábjába (ebben vörösinges ikreket játszottak). Ez volt rövid színészi pályafutásuk vége.

Fotózás, szerelem, borászat

Rádiós hangmérnöki pályafutása után Zoltán elment Londonba, ahol két évet töltött el egy kávézóban. A dolog érdekessége, hogy ez a hely az Old Vic színház mellett helyezkedett el, így olyan világhírű színészekkel találkozhatott, mint Kevin Spacey (akitől dedikált fényképet kapott ajándékba) vagy Ethan Hawke. A színház szeretete miatt a fehérvári ifjú gyakran látogatta az Old Vic darabjait, majd mikor hazatért Magyarországra, rengeteg filmet nézett. Ekkor ötlött fel benne a gondolat, hogy kipróbálja a forgatókönyvírást. Készült is nem egy darab, ám ezek mozgóképre varázsolása egyelőre még várat magára.

Megvette élete első tükörreflexes (DSLR) fényképezőgépét, amivel gyönyörű videofelvételeket is lehet készíteni, ám mindenki azt javasolta neki, hogy előbb tanulja meg a fotózást, csak aztán vágjon bele a filmezésbe. Lelkesen kattintgatni is kezdett mindenhol, amerre csak járt.

Megismerkedett feleségével, aki szintén nagyon érdeklődött a fotózás világa iránt, később belőle lett végül profi fotós. 2014-ben összeházasodtak, és a családalapítás vált életük legfontosabb projektjévé. Emiatt a zenekarozás abbamaradt, az ifjú házasok életébe azonban nem várt nehézségek érkeztek. Egészségügyi okok miatt a baba csak nem akart összejönni, az ebből adódó feszültséget pedig Zoltán legfrissebb hobbijában, a borászatban vezette le. Nagyapja halálos ágyánál megkapta a borkészítés tudományának titkait, és azzal a céllal, hogy maradandóvá tegye papája emlékét, belevágott a dologba. Azóta saját szájíze szerint készíti az italokat, a nagyszülői tanya pincéje Madarason pedig csordultig van a házi készítésű borral.

Sztupovszky Zoltán hamarosan egy újabb, élete talán legfontosabb feladatába fog belevágni: feleségével márciusra várják első gyermeküket, a fiatal fehérvári „polihisztor” pedig készül arra, hogy a lehető legjobb édesapa váljon belőle. Addig is saját gitárjátékával szórakoztatja leendő kisfiukat.

Helyi Arcok sorozatunk eddigi részei:

A székesfehérvári úszónő, aki legyőzte a rákot

A móri cross-motoros, akit nem tántorít el a veszély