Wekerle Sándor, az első polgári származású miniszterelnök

Európai léptékben gondolkodni képes, nagyszerű államférfiként tartják számon, akit a szakmájában „pénzügyi zseniként” könyveltek el, emellett pedig sokoldalú egyéniség, igazi tudósember, polihisztor volt.

Sváb felmenőkkel büszkélkedhetett. Nagyapja, Wekerle József telepedett le hajdanán Móron és a Lamberg család szolgálatába állt. Wekerle Sándor is a mezővárosban látta meg a napvilágot az 1848-49-es szabadságharc vérzivataros időszakában. Bár eleinte orvosnak készült, később mégis a pénzügyi jog érdekelte. 1870-ben kezdett dolgozni a pénzügyminisztériumban. Pénzügyi zseniként gyorsan haladt előre a ranglétrán: előbb államtitkár, majd 1889-ben pénzügyminiszter lett. Az 1890-es évek elejére rendbe rakta az évtizedek óta deficites költségvetést. Nevét a pénztörténetbe a valutarendezéssel írta be. Az 1892-ben bevezetett aranyalapú korona a korszak és a térség egyik legerősebb valutája lett az első világháborúig. Szaktudásával a császár elismerését is elnyerte, 1892-ben nevezte ki Ferenc József először Magyarország miniszterelnökévé. A császárral ápolt bizalmi viszonyt hazánk érdekében is jól tudta használni. 1894-ben személyesen járt közbe Ferenc Józsefnél, hogy a száműzetésben elhunyt Kossuth Lajos hamvait Budapesten temethessék el.

Wekerlére nagyszerűen illenek Márai Sándor szavai: „magyarnak lenni nem állapot, hanem magatartás és felelősség”. Wekerlének politikai tisztségei mellett soha sem volt más üzleti vállalkozása. Örömmel gazdálkodott birtokain, és házaiba helyi mesteremberekkel készíttetett bútorokat. Ha szaktudás híján nem tudták a munkát elvállalni, saját pénzen képezte őket. Nem szerette a hivalkodást, a többször felajánlott grófi címet soha sem fogadta el.

Wekerle első miniszterelnöksége (1892-1895) idején Magyarország gazdaságának megélénkítése érdekében igyekezett javítani a keleti kereskedelem feltételein és fellendíteni a tengerhajózást. Az infrastruktúra-fejlesztését különösen fontosnak ítélte. Az ipar fellendítését a szakoktatás fejlesztésével kívánta javítani, ami a mezőgazdaságot illeti: egyebek között a mezőőri szolgálat megteremtése szerepelt a céljai között. Wekerle törvényjavaslatokat nyújtott be a kötelező polgári házasságról, az állami anyakönyvezésről, a vallás szabad gyakorlásáról és zsidó vallás recepciójáról. Részt vett az 1896. évi millenniumi rendezvények előkészítésében is.

Második miniszterelnöksége idején (1906-1910) programjának sarkalatos eleme volt a progresszív személyi jövedelemadó bevezetése. De arra is ígéretet tett, hogy a többletjövedelmet a nép legszegényebb rétegeit terhelő adók leszállítására fordítják. Nagy figyelmet fordított az alsóbb néprétegek életkörülményeinek javítására. Bevezette a kötelező balesetbiztosítást és betegsegélyezést. Az ő kezdeményezésére, és az ő tervei alapján épült fel a Wekerle-telep, amely sok ezer munkáscsaládnak biztosított élhető körülményeket.

1917-ben – már betegen – harmadszor is vállalta a miniszterelnökséget IV. Károly király kérésére. Ebben az időben (1917-1918) a programjával a világháború negatív hatásait igyekezett mérsékelni. Fontosnak tekintette az anya- és gyermekvédelmet, hitet tett a birtokpolitika szociális szempontok szerinti alakítása mellett. Ám a monarchia felbomlását nem tudta megakadályozni. A proletárdiktatúra idején túszként tartották fogva. 1920 után a politikától visszavonult, egészségi állapota rohamosan romlott, a 130 kilós férfiú 1921 nyarára alig több, mint 50 kilóra fogyott. 1921. augusztus 26-án, életének 73. évében hunyt el.

Wekerle Sándor egész életét végigkísérte a felelőségtudat, történelmi tettei Európa más országaiban is elismerést vívtak ki. De ő erről is igazi államférfiként vélekedett: „Mindenkinek tetszeni lehetetlen, tetszeni akarni – dőreség –, s aki úgy viseli magát, mintha mindenkivel jól volna, az senkivel sem lesz igazán” – vallotta.

(A szerző mérnök-közgazdász. Évekig tevékenykedett a Wekerle Alapítvány kuratóriumának elnökeként.)