Hagyományaink

2018.01.12. 07:00

Értékes évet hagyott maga mögött Aba – és a szomszédos települések egyaránt

Nem telt eseménytelenül a 2017-es év az Aba és környéki települések számára, sőt, fejlesztésben sem volt hiány tavaly.

Szanyi-Nagy Judit

hj

A gyermekekről is szólt

A kálozi Szent István Általános Iskolában javában zajlott az élet tavaly. Márciusban angol szövegértési, Móra szépolvasó és magyar szövegértő körzeti versenyt is szerveztek a településen, melyeken abai, soponyai és táci diákok is részt vettek. Sőt, a sárbogárdi futóversenyen Káloz volt a legeredményesebb, Tóth Virág Leila kimagasló fölénnyel nyert a korosztályában.

Emellett a településen júliusban huszadik alkalommal rendezték meg a hittan-tábort, a Kálozi Református Egyházközség szervezésében.

A soponyai Zichy János Általános Iskola és AMI kilencedik alkalommal szervezte meg és adott otthont annak a mesemondó versenynek, ahova a környékről – Kálozról, Sárosdról, Tácról – is érkeztek versenyzők.

A tavasz eredményes volt Kálozon is: az iskolába nemcsak a helyieket, de a környékbeli tanulókat is várták. Az idei évben sem lesz ez másként, több körzeti versenyt is tartanak majd Aba és környékén Fotó: FMH-Archív (SZNJ)

A jótékonyságból sosem elég

Januárban jubileumi, tizedik alkalommal szervezett jótékonysági estet Nagy Péter és Németh László Abán. A befolyt összeget a helyi mentőállomásnak ajánlották fel.

Augusztusban Kálozon a Dirty Stunt Team két tagja, Barna Máté és Szabó Gergő kislángi barátjuk, Hermann Zoltán és családja segítésére gyűjtöttek: jótékonysági motoros bemutatót tartottak.

Borban az igazság

Márciusban megnyitották pincéiket a Soponyai Hegyközségi Egyesület és a Soponyai Borgenerálisok Borrendjének tagjai.

Novemberben Szent Márton-napi bormustrájukat is megtartották, idén már a hatodik alkalommal.

Huszonkettedik borversenyét rendezte a Kálozi Borbarátok Egyesülete májusban. Ezen az alkalmon a Szent Orbán-szobornál koszorúztak is.

A természet lágy ölén

Egy erdőpedagógiai konferencia keretében szerezhettek ismereteket az erdei iskolák működéséről, gyakorlatairól az érdeklődő (zömében) pedagógusok márciusban Soponyán.

Októberben pedig már – a többi között ugyanitt – a XXI. Erdők Hetét és az állatok világnapját rendezték meg. A kijelölt napokon előadások, játékos ismeretterjesztő vetélkedők, valamint múzeum- és vadasparklátogatás várta a gyermekeket és kísérőiket.

Augusztusban a természet és a sport összekapcsolódott Kálozon: a Fejér megyei kettesfogathajtó-bajnokság kilencedik fordulóját az önkormányzat és a Kálozi Lovas Egyesület rendezte.

Történelmi emlékezetünk

A települések műsorral emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról. Több helyütt koszorúztak is. Sajnos volt, ahol az eső elmosta az egyes programelemeket: Kálozon például a fáklyás felvonulás maradt el. Hasonló volt a helyzet októberben Csőszön is: 1956-ra emlékezvén tartottak volna ünnepséget a szoborkertben, ám a rendezvényt elmosta az eső. Így lapunkban a Csőszi Történelmi, Haditorna és Hagyományőrző Egyesület munkásságáról számoltunk be.

Október 23-a alkalmából Tácon szobrot avattak.

Természetesen a történelmünkhöz kapcsolódó ünnepségeket mindenhol megtartották. 1956 kapcsán a Csőszi Történelmi, Haditorna és Hagyományőrző Egyesületet emeltük ki Fotó: FMH-Archív (KV)

Csak egészség legyen!

Februárban érkezett az örömhír: megkezdte működését a Sárvíz kistérségi járóbeteg-szakrendelő, amely Aba, Csősz, Káloz, Sárkeresztúr, Sárosd, Sárszentágota, Seregélyes, Soponya és Tác településekről fogadja a pácienseket. Sőt, decemberben bemutatták a sAmBhAla Gyógyító Központ koncepcióját, valamint az Abai Tudományos és Technológiai Park fejlesztési tervezetét is.

Májusban a Peace Runon (békefutás) vettek részt a helyiek, a szervezőkkel közösen. Ők Kálozon, Abán, Soponyán és Tácon is keresztülfutottak.

Augusztusban életmentő defibrillátort kapott Káloz, amelynek összegét az önkormányzat és a sportegyesület finanszírozta.

Elismerések

A soponyai Zichy János Általános Iskola évzáró ünnepségén Balogh Zoltánné Évának gyémántdiplomát, Csáktornyai Gyuláné Zsuzsának aranydiplomát adtak át.

Júniusban Szabadbattyánban gyémánt díszoklevelet vehetett át a csőszi születésű Varga Dezső testneveléstanár.

Szintén júniusban Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat vehetett át Hollósi Lászlóné, a soponyai Zichy János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.

A fejlődés útjain

Két utat is avattak Csőszön októberben: megújult az Ady és a Temető utca. Az ünnepségen avatóbeszédet mondott Földesi Gábor polgármester és Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője.

Kálozon évzáró közgyűlést tartott decemberben a Káloz Sport Egyesület. Az eseményen többek között az is kiderült, hogy korszerűsödhet a centerpálya és új padokat kapnak a nézők.

Zenés-táncos

A decemberi, évzáró abai táncpartit hetedik alkalommal szervezték meg a településen. Ide Abáról, Csőszről, Kislángról, Székesfehérvárról, Tácról és Úrhidáról is érkeztek táncosok.

Az évzáró abai táncparti ünnepi hangulatban telt. Immár hetedik alkalommal rendezték meg Fotó: FMH-archív (VV)

Decemberben pedig a kálozi fivérek, Horváth Elemér és Horváth Péter zenéltek (nagy sikerrel) Székesfehérváron, a ciszterci templomban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában