Óvoda, szennyvízhálózat

2018.01.26. 07:30

Beruházások Polgárdiban: Már „csak” meg kell csinálni

Az elmúlt évet, 2017-et a pályázatok határozták meg, és ebből a szempontból a város nagyon sikeresen zárta ezt az időszakot.

Szabó Zoltán

ghghgh

Amire Nyikos László polgármester nagyon büszke, és ami a következő két évben megvalósuló beruházás lesz, az új óvoda és bölcsőde megépítése. Polgárdiban 2010 előtt megszűnt a bölcsődei ellátás, márpedig így nagyon nehéz segíteni a 3 éven aluli gyermekek szüleit, hogy minél előbb munkába állhassanak. A meglevő óvodájuk pedig két helyszínen, rossz állapotú épületekben üzemel, teszi hozzá a polgármester. Ezt oldják meg a komplex fejlesztéssel, amelyre megkapták a maximálisan elnyerhető 300 millió forintot. A projekt összköltsége körülbelül 500 millió forint. A hiányzó 200 milliót egyrészt 100 milliós önrésszel, másrészt 100 milliós hitellel pótolják. Jelenleg a városnak nincs adóssága, és a képviselő-testület úgy döntött, a kedvező kamatok miatt bankhitelt vesz fel. Most folyik a beruházás tervezése, márciusra elkészül a terv, akkor írják ki a közbeszerzést, és várhatóan 2019 tavaszára fejeződik be a kivitelezés.

Mindez azért is fontos, mert a kis híján 7 ezres lélekszámú Polgárdi azon települések közé tartozik, ahol „nemcsak” a születések száma nő, hanem a betelepülőké is, említi Nyikos László. A nyugodt, csendes kisváros sokaknak vonzó. Közel van a megyeszékhely, a Balaton, és a főváros is könnyen elérhető.

Nyikos László: 2018-19 a megvalósítás éve lesz Polgárdiban

További siker, hogy 432 millió forintot nyertek a helyi iskola fejlesztésére. Ez a KLIK-kel közös projekt bővítést és épületfelújítást jelent. Ezzel együtt – mivel az oktatás igencsak eltérő állapotú épületekben zajlik – közös a szándék, hogy egy régi, romos épületet elbontanak, és újat húznak fel. Ebből az összegből akarták eredetileg rendbehozni a tornacsarnokot is, ám a csarnokot ért viharkár miatt ezt az elképzelést újra kell gondolni.

A viharkárok után megkezdődött a helyreállítás Fotó: Nagy N.

Nagyon örülök, hogy sikerrel pályáztunk 250 millió forintra az ipari park fejlesztéséhez – folytatja a város első embere. A terv a meglevő park jobb megközelíthetősége és egy újabb park kialakítása. A jelenlegi ipari terület a város belső részén helyezkedik el, ám az új koncepció szerint az autópálya melletti részeket próbálják hasznosítani. Emellett – a teljesség igénye nélkül – pályázat nyomán szintén 250 milliót fordíthatnak térségi humánszolgáltatás fejlesztésre. Polgárdi, konzorciumvezetőként a szomszédos településekkel, Kőszárheggyel, Jenővel, Nádasdladánnyal és Sárkeszivel együtt indult és nyert. Az elmúlt esztendő tehát a pályázatok benyújtásának és elnyerésének éve volt, 2018-19 pedig a megvalósításé lesz, amely komoly kihívás elé állítja az önkormányzatot – összegez Nyikos László. Aki egy komoly gondjukról is beszél. Mert az nagyon jó, hogy gyarapodik a város, nő a lélekszám, de elengedhetetlen a szennyvízhálózat bővítése, mert mára elérték a kapacitás végső határát. Lenne igény újabb utcák nyitására is, de előbb meg kellene oldani a hálózat bővítését, különben ez lesz a város növekedésének gátja. A polgármestert megkérdeztük a sportcsarnokot és az iskolát ért viharkárok helyreállításáról is. Elmondta, hogy még a tetőszerkezet javításán dolgoznak a munkások, amellyel – ha az időjárás is úgy akarja – február 15-ig elkészülnek. Ha végeztek a tetőszigeteléssel, kezdődhetnek a belső munkálatok, amelyek további egy hónapot vehetnek igénybe. Fel kell mérni, mi és mennyire károsodott, kell-e padlócsere, rongálódott-e az elektromos hálózat. Mindez persze a befejezés idejét is befolyásolja. Nyikos László úgy véli, hogy amennyiben az idő kegyes lesz, március 15-e, a nemzeti ünnep környékén helyreállhat a régi rend. A költségek pedig 70-100 millió forint között lehetnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában