Képzés

2018.01.25. 16:18

Elsősegélynyújtó oktatást szervezett munkatársainak a Szakképzési Centrum

Az oktatásnak a Bugát Pál Szakgimnázium adott otthont. Ez magától értetődő volt, hiszen jelenlegi épületében már 42 éve folyik egészségügyi képzés az iskolában.

Majer Tamás

A Székesfehérvári Szakképzési Centrumhoz 11 megyei oktatási intézmény tartozik. Ezen iskolák tanárai és technikai dolgozói számára hirdette meg a központ az oktatást.

Elsősorban olyan tantárgyak tanárai vettek részt az elméleti és gyakorlati foglalkozáson, akiknek az óráin talán nagyobb arányban fordulhat elő baleset: Jöttek kémia-, biológia-, fizika-, illetve testnevelő tanárok, de szakoktatók, sőt portások is kitanulták az elsősegélynyújtás alapjait.

Fotó: Koppán Viktor

Az oktatást Pápai Imre mentőtiszt tartotta, aki bár nem tagja a tantestületnek, de évtizedek óta tanít a Bugátban. Úgy véli, az elsősegélynyújtás, a gyógyítás módjai, eljárásai folyamatosan változnak, s a felejtés ellen is sokat tehet egy-egy ilyen foglalkozás. Kiemelte, az oxigénhiány, vagy egy artériavérzés percek alatt végzetes lehet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában