2018.01.12. 17:30
A község értékei illusztrálják az iszkaszentgyörgyi naptárt
A község helyi értekei illusztrálják azt a falinaptárt, amelyet az önkormányzat adott ki és juttatott el a település valamennyi lakójához.
é
Fotó: Koppan Viktor David
A 2018-as Iszkaszentgyörgy helyi értékei című naptár címoldalán a Pappenheim-kastély látható. Az állami tulajdonú épületegyüttesben működik a falu nyolcosztályos iskolája, a középső szárnyat pedig antik bútorokkal rendezte be a finn galérista, Ari Kupsus. Januárt az emléktáblák, köztéri alkotások illusztrálják, februárnál a helyi foltvarrók láthatók. Márciusnál a kép arra emlékeztet, hogy 2016-ban Iszkaszentgyörgy viselhette – Veszprémmel közösen – a Finnugor Kulturális Főváros címet. A naptárból nem maradhatott ki természetesen a Gula Miklós vezette Szentgyörgy néptánccsoport sem. Az épített örökséget a református és a katolikus templom, valamint az úgynevezett kápolnakereszt képviseli. A júliust illusztrálja a katélypark egy részletéről készült archív felvétel, s a kastélyról is láthatunk muzeális fotót a naptár belsejében.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/Ne7RphUozpA7jZ6lGFdxsLCdGS32QhmLFuimDmM26HE/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwNWU3ZTZkMzQ4ZDRhNGRhYWFmMzU4MjgzNGM2ZWVj.jpg)
A kastély környékét, lakóinak életét mutatja be a Kastélybirtok tanösvény, melynek egy romantikus részlete szintén látható a kalendáriumban. Akárcsak a grófi család sírkápolnája, amely – a leszármazottak akaratának megfelelően – ökumenikus kápolnaként funkcionál. Az októbert illusztrálja az 1601-es sárréti ütközetről készült korabeli metszet. Az ütközet, pontosabban az annak részét képező legjelentősebb összecsapás Iszkaszentgyörgy határában zajlott. A községben három év óta emléknap keretében emlékeznek meg a csatáráról, amely azért nagy jelentőségű, mert a keresztényeknek sikerült megakadályozni az oszmánokat céljuk elérésében, Fehérvár visszafoglalásában. A naptárban a falu több, idén esedékes jeles eseményének dátumát s a helyi adó megfizetésének határnapját is feltüntették.