Nincs gond a munkaerővel

2018.01.10. 08:30

Több az ügyfél a Móri Járási Hivatalban

A Móri Járási Hivatal állandó kollektívával dolgozik.

B. Kiss László

Csákvári Ilona munkaterülete, a móri járás

Fotó: Hrubos Zsolt

A munkatársakat közös programok kovácsolják igazi közösséggé.

- A Fejér Megyei Kormányhivatal Móri Járási Hivatala hat osztállyal működik, 64 munkatárssal dolgozunk. A népegészségügyi osztály hatásköre a móri és bicskei járásra is vonatkozik, így az általuk ellátandó lakosok száma csaknem 70 ezer – mondta el Csákvári Ilona hivatalvezető. A járások megerősítésével tavaly számos új feladat került a móri járási hivatalhoz is. Valamennyi osztálynak több lett a munkája.

Így például elsőfokú általános fogyasztóvédelmi hatóságként most már a járási hivatalok járnak el. A fogyasztóvédelmi feladatokkal megbízott szakembereink már az elmúlt évben is, több alkalommal közös ellenőrzésen vettek részt a Székesfehérvári Járási Hivatala fogyasztóvédelemmel foglalkozó munkatársaival és a móri rendőrkapitánysággal együttműködve. Egy másik új feladatkört jelentett továbbá például az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás is – folytatta a hivatalvezető.

Csákvári Ilona hangsúlyozta: az új feladatoknak a járási hivatalokhoz történő telepítésével az állampolgárokhoz közelebb került az ügyintézés. Nem kell utazniuk, hogy a megyeszékhelyen intézzék ügyeiket, így időt, pénzt takarítanak meg.

- Az eddigi tapasztalatok az mutatják, hogy sokkal többen fordulnak segítségért hozzánk. A visszajelzések alapján úgy vélem: az ügyfelek elégedettek a járásszékhelyen elérhető szolgáltatásokkal – fogalmazott a hivatalvezető.

Csákvári Ilona munkaterülete, a móri járás
Fotós: Hrubos Zsolt

Amíg a versenypiacon gondot jelent a munkaerőhiány, a Móri Járási Hivatalnál ez nem okoz problémát. Lényegében fluktuáció sincs, stabil kollektívával tudnak dolgozni. Személyi változás csupán a nyugdíjba vonulók és a kisbabát várók miatt történt. Helyükre sok jelentkező közül tudtak választani – derült ki Csákvári Ilona szavaiból.

A Móri Járási Hivatalban nem egy, a közösséget összekovácsoló programot szerveztek tavaly is. Például a biciklitúrával összekötött nőnapot vagy a nyíregyházi állatkertbe szervezett családi kirándulást.

A hivatalban már harmadszor szerveztek decemberben karácsonyi cipősdoboz-akciót: a dolgozók adományait megható ünnepség keretében nyújtották át a móri járás egész területéről érkezett gyermekek számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában