Eurovízió

2018.01.23. 15:43

Székesfehérvári kötődésű résztvevővel rajtolt el a Dal 2018

Elekes Gergő

Takácsová Noémi a Dal 2018 színpadán

A szombat este elrajtolt versenysorozat rögtön az elején Fejér megyei kötődésű bandát vonultatott fel, hiszen hármas sorszámmal, Levegőt! című dalával (melynek klipjét az őszi pompájában tündöklő fehérvárcsurgói Gaja-völgyben forgatták) lépett a színpadra a Noémo együttes. Takácsová Noémi elmondta, felfokozott érzelmi állapotban született a dal alapja, ezt „öltöztette” fel a csapat a próbák során. A produkció összességében elnyerte a zsűri tetszését, 32 pontot zsebelt be a csapat, azonban ez az eredmény kevés volt a továbbjutáshoz, így sajnos búcsúzniuk kellett a versenytől.

Nézze vissza a Noémo produkciót!

Ezzel azonban még nincs vége! A szombati 2. adásban a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola hallgatóiból 2017-ben alakult Nene zenekar Mese a királyról című produkciójával igyekszik elvarázsolni a hallgatóságot, majd a magát alapvetően székesfehérvári zenekarnak tartó Peet Project fog a közönség elé állni Runaround című nótájukkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában