korszerűsítés

2018.01.29. 16:25

Szépülhet a görög falu hivatala

Januárban – a tavaly elnyert támogatásnak köszönhetően – megkezdődött a polgármesteri hivatal felújítása. 

Bokros Judit

A görög falu is részesült az uniós pályázati forrásokból: a polgármesteri hivatal épületét 28 millió forintból korszerűsíthetik. Az energetikai célú felújításra szánt összegből hőszigetelés, tetőszigetelés, nyílászárócsere, napelemes rendszer kiépítése, a belső vizesblokkok felújítása és akadálymentesítése valósulhat meg.

Papalexisz Kosztasz polgármester elmondta: a munkálatok az év elején megkezdődtek, és az enyhe időnek köszönhetően jól haladnak. Így a június végi határidő helyett akár a tavasz folyamán befejeződhet a beruházás. A hivatal működik, némi átszervezéssel, a szomszédos intézmények helyiségeinek használatával megoldott a munkavégzés.

Egy másik, négy településsel közös pályázat révén pedig – lakosságarányosan – 25 millió forint jut a falunak hátrányos helyzetű emberek támogatására. A pénzt a mentorok bérére, rendezvények szervezésére, oktatásra fordítják – tudtuk meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában