A kereslet periodikus

2018.02.12. 09:00

Csökken vagy emelkedik a tojás ára?

A KSH adatai szerint egy év alatt csaknem 40 százalékkal drágult Magyarországon a tojás, miután tavaly egész Európát ellepték a Hollandiából származó vegyszerrel szennyezett tojások.

Borsányi Bea

x

Ezekből akkor Magyarországra is került. Az esetet követően Németországban és Hollandiában egész tojótelepeket zártak be. A Baromfi Termék Tanács tavaly úgy ítélte meg, hogy év végéig tart majd az áremelkedés, de most is 55 forint az M-es tojás átlagára, ami tavaly decemberben 56 forint volt. A magyar termelők már csökkentették az árakat, de Európában lassabban pótolják a tojókat, ezért akár húsvétig is 50-60 forint között ingadozhat a tojás ára. Mi köze mindehhez a hazai tojáspiacnak, és mitől emelkednek, illetve csökkennek itthon a tojás-árak? Többek között erről is beszélt lapunknak Pákozd Gergely, a mintegy 70 ezres tojóállománnyal rendelkező Pák-to Kft. üzemvezetője.

– Az elsődleges szempontot az értékesítési ár meghatározásában a termelési költségek jelentik. Mivel ebben számos változó összetevő van – főleg a búza, kukorica és szója, valamint a takarmánykiegészítők –, amelyeknek az ára évente változik, ezért ez nagy hatással van a tojás árának alakulására is. Nyilván ide tartozik a beruházások megtérülésének szempontja is. Az EU-nak nagyon szigorú előírásai vannak az istállókkal kapcsolatban, legyen szó ketreces, mélyalmos vagy szabadtartásról. Ármeghatározó tényező a munkabér, mert a tojástermelés meglehetősen munkaigényes ágazat. Végül, de nem utolsósorban a csomagolóárak is befolyásolják az árat – magyarázta az ügyvezető.

A másik oldalon ott van a kereslet kérdése. A tojástermelésnek van egy bizonyos periodicitása. A csúcsidőszakok karácsony és húsvét idejére esnek, ilyenkor magas a kereslet a tojás iránt, de például január-február környékén visszaesik a tojásfogyasztás. A tyúkok viszont nem ebben a ritmusban tojnak. Magyarán, amikor kisebb a kereslet, a tyúk akkor is ugyanannyit tojik, így viszont plusz keletkezik a piacon, ami lefelé nyomja az árat. Ehhez hozzájárul a tavasztól őszig tartó időszak, amikor a háztáji tyúkok is tojnak, és a piacon megjelennek az árusok. A tojás szavatossági ideje 28 nap, vagyis ha nem akarja a kereskedő, hogy megromoljon az áru, kénytelen nyomottabb áron értékesíteni a portékáját.

Tojásból év elején mindig kisebb a kereslet, mint az év végi ünnepek idején fotó: Pesti Tamás

– A magyar piac sajátossága, hogy jelentős a tojásbehozatal, mert a hazai termelés nem fedezi a fogyasztásunkat. Pontos számot nem tudnék mondani az importot illetően, de az biztos, hogy ármeghatározó hatása van a hazai piacon. És hogy milyen a behozott tojás minősége? Minden termelőre ugyanazok a szabályok vonatkoznak az unióban, így ha mindenki minden előírásnak megfelelően termel, a minőségben nem lehet különbség. Az más kérdés, hogy adott országok hatósága mennyire szigorú. Magyarországon maradéktalanul betartatják a hatóságok az élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi előírásokat, és komoly ellenőrzések vannak. Ennek is köszönhető, hogy itthon a tojáspiacon nem volt az utóbbi években nagyobb botrány – fogalmazott Pákozd Gergely.

A tavalyi fipronilszennyeződéses botrány következtében azért ment fel a tojás ára, mert a holland tojástermelő telepeket bezárták, ám emiatt Nyugat-Európában hiány keletkezett, amit a közép-európai országokból pótoltak. Mivel a tojást az itteni termelők Nyugat-Európában drágábban tudták értékesíteni, ez magával húzta a magyar piacon is a tojásárakat. A szakember szerint viszont a fipronilbotrány kirobbanása előtt túl alacsony volt a tojás ára. A januárban bekövetkezett minimális tojásárcsökkenés leginkább annak köszönhető, hogy – ahogy a kereskedők szoktak fogalmazni – ilyenkor csak a cigarettát és az egészségügyi papírt lehet eladni.

Fehérváron némiképp másként alakultak az árak. A múlt héten a piacon a kisebb kereskedelmi boltokban 42-46 forint körül mozgott a tojás darabára, míg egy nagyobb tojástermelő üzem boltjában az XL méretű tojás darabjáért 54 forintot, a közepes méretűért 45 forintot, az extra sárgájú tojásért pedig 52 forintot kértek. Ugyanakkor egy háztáji tojást áruló asszony 40 forintért kínálta portékáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában