Minden eredményért sokszorosan megküzdenek

2018.02.12. 07:35

Ajándék kisbuszt kaptak a martonvásáriak a kirándulásokra

Az értelmileg akadályozott, súlyosan-halmozottan sérült gyermekeket támogató martonvásári „Együtt-Értük” Alapítvány kapott egy kisbuszt. Az alapítvány által támogatott intézményben, a Pápay Ágoston Általános Iskola és Diákotthonban példás szakmai munka folyik.

Zsohár Melinda

SONY DSC

A kisbuszra az idén tízéves Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért adományozott hárommillió forintot a martonvásári alapítványnak. Az indítókulcs átadásán a gyerekek farsangi műsorukkal köszönték meg az ajándékot. Az alapítvány a Martonvásáron nevelkedő gyermekeknek immáron ötödször nyújtott segítséget.

A hajdani árvaházban középsúlyos fokban értelmi sérült gyermekek tanulnak, jelenleg százhárom diákjuk van, mondta el Orbánné Molnár Anikó igazgató, az „Együtt-Értük” Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az elkötelezett gyógypedagógus negyven éve dolgozik munkahelyén, s tizenhét éve igazgatja az iskolát. A tizennégy évfolyamos rendszerben 57-en bentlakók a kollégiumban, a többiek bejárók, illetve lakóotthonos állami gondozottak.

A gyerekek farsangi műsorral köszönték meg az ajándékot Fotó: iskola

A fogyatékkal élők életminőségének javításáért nyújtott teljesítménye, oktató-nevelő munkája alapján a Pápay Ágoston-iskola tavalytól bázisintézménynek minősül, más, hasonló profilú oktatási intézményeknél dolgozóknak bemutatókat tartanak. A minőségi munkát végző gyógypedagógusok készek az újításra.

Fotó: Az iskola

Csengettyűs és színkottás zenei képzés folyik náluk, utóbbi módszerrel nevet szerzett magának az iskola „Színvarázs” Ulwila zenekara. Van kutyaterápia, gyógylovaglás és speciális relaxációs szoba, a növekvő számú autista diákokat a legfrissebb pedagógiai módszerekkel képzik. A bejárat fölött kis tábla mutatja: ökoiskola és egészségtudatos, erőszakmentes iskola a hely, ahol az épekhez képest sokszoros erőfeszítéssel küzdenek meg pedagógusok és gyerekek minden eredményért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában