gyermekvédelem

2018.02.27. 15:51

Több jelzés, nagyobb összefogás a fehérvári gyermekekért

Éves beszámolót tartottak, a tapasztalatokat értékelték a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai tanácskozásán. 

Bokros Judit

A Hiemer-házban várták kedden a gyermekvédelmi rendszerben közreműködőket a találkozóra. Tisztl Henrik, a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője köszöntőjében megjegyezte: az, hogy ennyi érdeklődő van, igen pozitív üzenet, jelzi az érdeklődést. Ezután pár gondolatban összegezte, mit jelentett a két évvel ezelőtti integráció, vagyis a felnőtt és gyermekvédelmi feladatok egy szakmai egységhez, a Család-és Gyermekjóléti Szolgálathoz kerülése.

Mint kiderült, az új struktúrával 2016-ban több szakember került a gyermekvédelembe, s ez azt eredményezte, hogy nagyobb összefogásra lett szükség. Az együttműködés sikeresnek tűnik, ezt már a 2017-es adatok igazolják. Fontos lépés például, hogy Fehérvárnak önálló jelzőrendszeri felelőse lett – fogalmazott a vezető.

Ladányi-Nagy Judit települési jelzőrendszeri felelős az új struktúra két évéről beszélt Fotó: Fehér Gábor

Brájer Éva alpolgármester operatív jellegű megnyitóval készült, mert egy éve az önkormányzattal szoros az együttműködés – vezette föl mondanivalóját. Majd beszélt arról, milyen fontos lenne átgondolni azt, mit jelent ma a szociális szó, mire használjuk ezt? Hiszen a modern kor számos kihívás elé állít, így a gyermekvédelem területén is átrendeződik a problémák sorrendje. A rendszerben közreműködőknek fontos az őszinteség, az önismeret és az összefogás. Megköszönte továbbá mások mellett a védőnők, a pedagógusok munkáját is.

Ladányi-Nagy Judit települési jelzőrendszeri felelős az új struktúra két évéről beszélt.

Később megtudtuk: az, aki adományt (például ruha, tartós élelmiszer) szeretne eljuttatni a rászoruló családoknak, felajánlását megteheti előzetes egyeztetés után a gyermekjóléti szolgálat Sütő utcai ügyfélfogadó helyiségében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában