Kertészkedni vágyó lokálpatrióták örömére

2018.03.08. 18:37

Idén is elindul a Virágosabb és zöldebb Székesfehérvárért pályázat

Jó időben, a nőnapi virágáradat napján hirdette meg a Városgondnokság és az önkormányzat a 2018. évi Virágosabb és zöldebb Székesfehérvárért című pályázatot.

Majer Tamás

Fotó: Koppán Viktor Dávid

Idén már ablakokba és erkélyek párkányaira álmodott virágokért is jelentkezhetnek a kertészkedni vágyó, lokálpatrióták. Társas- és családi házak és intézmények egyaránt jelentkezhetnek.

A felhívó sajtótájékoztató rendhagyó helyszínen volt: egy palotavárosi lakóközösség terciáján. A Kelemen Béla utca 2-4-6. szám alatt társasház előtt az alig húszesztendős Fröschl Ádám és szomszédai évek óta példamutató módon ápolják a társasházuk előtti részt, nem is csak egy-két méteres sávban, hanem annál jóval messzebbre merészkedve.

Cser-Palkovics András polgármester szerint mosolygóssá varázsolják a virágok a várost. Mint mondta, minden évben rekordot dönt a Virágosabb és zöldebb Székesfehérvárért című pályázaton elinduló lakóközösségek száma. Tavaly 919 kandidáló volt, idén többre számítanak.

S ha már a számoknál tartunk. 2018-ban a célirányos keretösszeg 10 millió forint. De!

– Azt tudom ígérni, hogy nincsen ennek felső határa! – szögezte le a városvezető. – Bízom benne, hogy ennél jóval többet is el tudunk költeni – tette hozzá.

Fotós: Koppán Viktor Dávid/ Fejér Megyei Hírlap

Pályázni március 9-től április 13-ig lehet.

Változás a tavalyi évhez képest, hogy a pályázaton elnyert virágok átvevő helye a Bregyó közi Sportcentrumban lesz. Még fontosabb, hogy a gyári virágföld helyett idén már a Depónia komposztjára tarthatnak számot a kertészkedő csapatok.

– Nagyon kiválóan megfelel a növények fejlődéséhez a fehérvári zöldhulladék gyűjtésből származó komposzt – mondta Bozai István, városgondnok.

Spanyárné Halász Szilvia főkertész kijelentette, hogy a pályázatok megírásához – a Berényi út 15. alatt – személyes tanácsadást is nyújtanak. Itt és a Városgondnokság honlapján is elérhető a dokumentáció.

Viza Attila önkormányzati képviselő Fröschl Ádámot méltatva abbéli örömének adott hangot, hogy a fiatalokat is sikerült elérnie e városszépítő akciósorozatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában