időkapszulát helyeztek el

2018.04.27. 07:00

A jövőbe üzentek a táci Gorsium Általános Iskolában

Lényegében egy héten át nincsen megállás az iskolában: a diákok és a pedagógusok egyaránt mozgalmas napokat tudhatnak maguk mögött.

Szanyi-Nagy Judit

Dallos Mirkó, a megválasztott császár ásta el iskolatársai és a tanárok körében az időkapszulát

Fotó: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

Április 21-e óta aktívan tart a tavaszi zsongás Tácon. A település apraja-nagyja a hétvégi Floraliára készül, miközben a névadó gorsiumi ünnepség kapcsán Gorsium Hetet tartanak az iskolában.

– Hagyomány a Gorsium Általános Iskolában, hogy a Floraliát megelőző héten programokat rendezünk a gyermekekkel közösen, akik aztán a tavaszköszöntőre is ellátogatnak. Ráadásul ők nemcsak látogatóként jelennek meg ott, a császár érkezésekor a nép szerves részét képezik, sőt, azt követően a vendégekkel ókori játékokat is játszanak – tudtuk meg Kovács Gáborné Éva igazgatótól.

 

Mi több, a táci gyermekek mellett idén az erdélyi testvértelepülésről, Tordaszentlászlóról is érkeztek fiatalok az egyhetes programsorozatra.

Csoportképen a táci és az erdélyi tanulók, iskolai dolgozók egy része
Fotós: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

– Ezúttal tizenkilenc gyermek és három felnőtt látogatott el Tácra. A két település 2001 óta, az iskolák pedig hivatalosan 2007 óta tartják egymással a kapcsolatot. A tordaszentlászlói diákok harmadik alkalommal érkeztek hozzánk, míg a táci gyermekek idén hetedjére utaznak ki a testvériskola tanulóihoz – osztotta meg velünk a testvérkapcsolat előzményeit az igazgató.

Dallos Mirkó, a megválasztott császár ásta el iskolatársai és a tanárok körében az időkapszulát
Fotós: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

A programsorozat elemeit átnézve kijelenthető: sem a helyi, sem a táci fogadócsaládoknál elszállásolt vendéggyermekek nem unatkoztak az eddig eltelt napok alatt. Április 21-én megválasztották az iskola császárát az ötödik osztályos Dallos Mirkó személyében, április 23-án, a hivatalos megnyitót követően pedig előadásokat és túrát szerveztek a településen. A hét folyamán közös akadályverseny, kézműveskedés és közlekedési ügyességi vetélkedő is volt, de a fenntarthatósági témahéthez és a családok évéhez kapcsolódóan – a nyugdíjasok bevonásával – is tartottak egy megmérettetést. A programokat kirándulással egészítették ki: a fiatalok jártak a pákozdi Katonai Emlékparkban, az agárdi fürdőben, színházban és természetesen Gorsiumban is.

A diákok lelkesen fotózták az elrejtett időkapszulát
Fotós: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

 

Azonban – s talán nem botorság ezt állítani – a hét egyik fénypontja az április 26-ai, közös időkapszula-elhelyezés volt, melyet a megválasztott császár kezdeményezett. Az időkapszula számos, a jövő számára is értékes dolgot tartalmaz: egy előhívatott, közös csoportképet, életképeket, a Táci Hírmondó és a Fejér Megyei Hírlap legutóbbi lapszámát, valamint az iskola gyermekei, dolgozói által kitöltött kérdőíveket. Ezeken szerepel a kitöltő neve, lakcíme – így látható az is, hányan érkeztek Erdélyből –, illetve olyan személyes információk, miszerint a válaszadó mit vár a saját jövőjétől. Az időkapszula teljes tartalmát legelőbb 2038-ban lehet megismerni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában