Lengyelfi Zsuzsanna: Nagy hatással voltak rám a missziós utak

A Fejér Megyei Önkormányzat az idei megyenapon Dr. Berzsenyi Zoltán-díjat adományozott dr. Lengyelfi Zsuzsanna főorvosnak, polgárdi gyermekorvosnak. Berzsenyi Zoltán sebész főorvos 1920 és 1945 között töltötte be a megyei kórház igazgató-főorvosi tisztét. Szervező és fejlesztő tevékenységének köszönhetően új részlegekkel bővült az általa vezetett intézmény. Az 1945-ben mártír­halált halt világhírű sebészprofesszor emlékére a megyei közgyűlés évente két orvost tüntet ki a nevével fémjelzett egészségügyi elismeréssel.

Lengyelfi Zsuzsanna 1983-ban végzett a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, gyermekgyógyászatból rá öt évre szakvizsgázott. Tatabányán kezdett, majd 1988 óta folyamatosan Polgárdiban dolgozik.Gyermekorvos, a városon kívül hozzá tartozik a fülei körzet. A beosztásnak megfelelően az ügyeleti munkából is kiveszi a részét, felnőtt-háziorvosi és homeopátiás szakvizsgával is rendelkezik.

Az orvosi díjjal kapcsolatosan úgy fogalmaz: nagy megtiszteltetésnek tekinti, és egyben visszajelzésnek arra, hogy jó úton halad. Betegeit nemcsak gyógyításuk kapcsán, hanem mindennapos bánataik és örömeik megosztásában is segíti.

– Harminc éve dolgozom Polgárdiban – mondja –, a mai szülőket gyerekkoruk óta ismerem, így a nagyszülőket is, tudom, hogy általában milyen betegségek fordulnak elő náluk otthon. Mindez személyesebbé teszi a kapcsolatomat a családokkal, akik a szó szoros értelmében „házi” orvosuknak tekintenek.

Részt vesz a képviselő-testület szociális bizottságának munkájában, rendszeresen értekezik a családsegítőkkel, de a pedagógusokkal, az óvónőkkel is személyes a kapcsolata, így a munkán túli baráti beszélgetések gyakran gyümölcsözők. Cselekvő tagja a helyi Összhang civil egyesületnek, a családokkal és a gyerekekkel a gyermekrendezvények háttérsegítőjeként más perspektívában szintén találkozik.

A főorvosnő büszke kis „csapatára”, a két asszisztensnőjére és a három védőnőre, akik mindig önzetlenül, jókedvvel segítenek mindenkinek. Amint mondani szokás: félszavakból is megértik egymást: – Az ő munkájuk nélkül az én munkám sem lenne sikeres, szakmailag és emberileg is összekovácsolódtunk – állítja. – Mindig örömmel megyek dolgozni: ez számomra nagyon fontos!

Afrikába a kíváncsisága és a kalandvágya vitte. Kislány kora óta álmodozott nagy utazásokról. Orvostanhallgatóként olvasott Afrikában dolgozó orvosokról szóló könyveket, így amikor „szembejött” vele a lehetőség, élt vele. Mindkét missziós út nagy hatással volt rá.

– Kongóban, a polgárháborús menekülttáborban megtapasztaltam a kiszolgáltatottságot, az igazán lyukas, sőt, talán nem is létező szociális hálót, amikor egy ember élete néha egy kilo­gramm krumplit ér. Azóta különösen tudom értékelni a biztonságot – emeli ki.

– Kenyában egy árvaházban dolgoztam. Itt a gyermeki önzetlenséggel (igen, van még ilyen), a legapróbb dolgoknak való őszinte örömmel szembesültem. Az ajándékba vitt fogkeféknek úgy örültek a gyerekek, mintha valami különlegességet kaptak volna. Nem akarták elhinni, hogy ez csak az övék. Annyira lelkesek voltak, hogy naponta legalább háromszor kellett mennem velük árokparti bemutatót tartani a fogmosás gyönyörűségeiből. Az árvaházat fenntartó, magyar alapítvánnyal azóta is tartom a kapcsolatot, és segítem a munkájukat. Tervezem, hogy még visszamegyek Afrikába – teszi hozzá.

Mindegyik gyermek más és más, ami közös bennük, hogy amikor betegek, különös figyelmet, türelmet és törődést igényelnek – hangsúlyozza a doktornő. A kulcs a hang, a gesztus, a játék és az empátia. És százszoros lesz a visszakapott szeretet!