Székesfehérvár

2018.05.14. 08:00

Botra fel! Nordic walking séta cukorbetegeknek is

A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége második alkalommal rendezte meg szombaton Botra fel! elnevezésű figyelemfelhívó kampányát. Az országos rendezvény egyik helyszíne a megyeszékhely volt.

V. Varga József

Ilona néni és a két legfiatalabb résztvevő a Bregyó közben megtartott nordoc walking találkzón

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

A 85 éves Ilona nénit a két legfiatalabb résztvevő, a 3 éves Regina és a 9 éves Edina fogta közre. Mosolyogtak, és mindhárman a jellegzetes nordic walking botot tartották a kezükben. Az „északi gyaloglással” kapcsolatosan az őszes hajú úr rémülten fordult Jánosi Zsuzsához, az egyik instruktorhoz: neki, hogy hogy nem két balkezes túrabot került. Zsuzsa megnyugtatta, most már nem szakítják félbe a gyakorló köröket, de a férfiú egyben biztos lehet, valakinek meg „csupa” jobbkezes bot jutott.

A Fejér Megyei Cukorbetegek Egyesülete a Bregyó közi Sportcentrumban adott szombaton délelőtt randevút az érdeklődőknek a nordic walking oktatással egybekötött sétára. Amint Horváth István, a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke elmondta: nagyon fontosnak tartja, hogy azokkal az emberekkel, akiknek az orvosa az egészségük megőrzése érdekében előírja a lehető legtöbb mozgást, megismertessék ezt az egyre népszerűbb sportágat.

Ilona néni és a két legfiatalabb résztvevő a Bregyó közben megtartott nordoc walking találkzón
Fotós: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Az északi gyaloglásnak a lelki-szellemi hatása is jelentős – emelte ki Östör Annamária, a székesfehérvári önkormányzat egészségügyi és sporttanácsnoka.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában