A Mátyás-emlékévhez kapcsolódóan tartott előadást B. Szabó János

A Mátyás-emlékévhez kapcsolódó székesfehérvári elő­adásában ezúttal a reneszánsz királyról rajzolt szokatlanul profán, realisztikus portrét. Az előadásban kibontakozó királykép egy kiváló politikusi képességű emberé, aki már 14 évesen képes volt gyámja, Szilágyi Mihály fölébe kerekedni és az őt bábkirálynak megválasztó főurak keserű meglepetésére, ellenükben önálló döntési centrumot kiépíteni.

Ám Mátyás 1458-as királlyá választásakor a korona a Habsburgoknál volt, és annak hiánya az ifjú király amúgy is veszélyeztetett hatalmi helyzetét csak még sebezhetőbbé tette. Az ország több mint 300 ezer négyzetkilométert tett ki, és közel négymillióan lakták. De az államterület jelentős részét akkor már húsz éve polgárháború dúlta, és a főurak közül is jó páran láttak volna szívesebben Habsburg királyt a trónon.

A hatalom megszilárdításának útján a korona megszerzése volt a feladatok sorában az első, így Mátyás – a folyamatos katonai kényszerítőzés eszközeivel párhuzamosan – a Habsburgok főnökénél, II. Pál pápánál is érdekérvényesítő politikai manőverezésbe kezdett. Miután a pápa megkapta Mátyástól a kért katonai segítséget a török ellen, az eredménycentrikus és fölöttébb gyakorlatias vatikáni diplomácia is munkához látott.

Kezdettől a legitim uralkodó státuszáért küzdött

Mátyás végül egyezséget kötött III. Frigyessel, a koronát 80 ezer aranyforintért megkapta, de az egyezségben azt is vállalta, hogy ha fiú utód nélkül marad, a korona visszaszáll a Habsburgokra. Az utódlási záradék az ereje teljében lévő király számára akkor még nem tűnt kockázatosnak. Innentől azonban elsőrangú politikai céllá a megfelelő házasság és a törvényes örökös állítása lépett elő.

Amint a történész fogalmazott, Mátyás pályája kezdetétől a legitim uralkodó státuszáért küzdött, hogy méltó legyen ahhoz a zsigmondi örökséghez, amely egyúttal meghaladni való példaként lebegett a szeme előtt. Az elébe tornyosuló nehézségek azonban jelentősek voltak. A korona megszerzése után még mindig gondot okozott a származása, amellyel nem volt sok esélye dinasztia alapításához méltó királynét feleségül kapni. Mátyás ügyes alkuval szerzett első felesége, Podjebrád Katalin belehalt a szülésbe. Ezt követően 15 termékeny év esett ki az életéből, míg végül arra jutott, hogy a kevésbé finnyás Itáliából hoz asszonyt magának, ahol törvénytelen származással is lehetséges uralkodni. Beatrix apja, I. Ferdinánd nápolyi király is ilyen volt, a létrejött frigy azonban örökösödési szempontból sem hozott megoldást.

Maradt hát a szüntelen nyomásgyakorlás, Mátyás 1477-es, majd 1482-es bécsi hadjáratai: III. Frigyes hátha rávehető valami módon arra, hogy az utódlási egyezség módosíttassék. Az 1482-ben indult bécsi hadjárat eredményeként Mátyás immár tartósan Bécsben maradt, nem kötött békét, mint 1478-ban, az osztrákok azonban rugalmasan berendezkedtek a megszállásra. III. Frigyes pedig a megszállás idejére feloldotta a bécsieket uralkodói hűségesküjük alól.

Amint a történész elmondta, ő maga is csak nemrégiben találkozott azokkal a forrásokkal, amelyek szerint Mátyás a halála előtt kevéssel ajánlatot tett III. Frigyesnek, hogy minden hódítását neki adja cserébe azért, hogy törvénytelen fia, Corvin János már nem is hogy magyar, csupán bosnyák király lehessen, és hogy ő uralkodhasson Horvátországban meg Szlovéniában. Mátyás itt már belement volna abba is, hogy III. Frigyes fiáé, Miksáé legyen a magyar trón, koronástul. Frigyes azonban nemet mondott, kivárt: Mátyás betegségéből ugyanis látszott, hogy már nem kell túl sokáig.

Amikor Miksa főherceg német zsoldosai Mátyás halála után Székesfehérvárt feldúlták és kifosztották a királysírokat, a halotti pajzs akkor kerülhetett Bécsbe, egyfajta elégtételként Mátyás bécsi „kellemetlenkedései” miatt. Miksa, ha tehette volna, ment volna tovább Budáig, de pénze fogytán nem tudott már zsoldot fizetni, így kénytelen volt visszafordulni.