A két egykori főváros újra egymásra talál

2018.06.26. 08:30

Fehérvári küldöttség járt Pozsonyban

Iveta Plšeková, Pozsony alpolgármesterének meghívására székesfehérvári küldöttség utazott vasárnap a szintén történelmi koronázóvárosba, ahol a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvényhez hasonló ünnepségen vettek részt.

FMH

Cser-Palkovics András fehérvári polgármester a pozsonyi koronázási ünnepségen járt a hétvégén

Fotó: ÖKK

A rendezvényen városunknak is volt standja. Előkelő helyen, a főtér nagyszínpada mellett biztosítottak lehetőséget a szervezők Székesfehérvár turisztikai kínálatának bemutatására, amelyet a Tourinform iroda munkatársai népszerűsítették – számolt be a rendezvényről és az utazásról, az önkormányzati kommunikációs központ.

Cser-Palkovics András fehérvári polgármester a pozsonyi koronázási ünnepségen járt a hétvégén
Fotó: ÖKK

A kiállítóhelyet Cser-Palkovics András polgármester is felkereste. A standnál tapasztalt nagyfokú városunk iránti érdeklődésről számoltak be. „A két egykori magyar főváros lassan újra felfedezi egymást, ezt segítik az újraéledt hivatalos kapcsolatok. A délután folyamán kétórás városnézés keretében ismerkedtünk Pozsony óvárosával. Az utcákat járni, melyeken egykor a Magyar Királyság országgyűlési követei sétáltak, maga a megelevenedő történelem” – összegezte a polgármester, aki a nap folyamán több pozsonyi nevezetességet is meglátogatott, majd meghívta Pozsony vezetését a jövő évi Székesfehérvári Királyi Napok megnyitójára, ezzel is kiemelve: a két történelmi koronázóvárost több kapcsolat fűzi össze, mint választja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában