Pedagógusnap

2018.06.15. 20:00

Három pedagógus vehette át aranydiplomáját Polgárdiban

Pedagógusnapon az önkormányzat az idén is felköszöntötte a város oktatási és nevelési intézményeiben dolgozó pedagógusait. Három aranydiplomát is átadtak ezen a jeles ünnepen.

V. Varga József

Fésü Jánosné (b), Földes Ferencné és Konkoly Tiborné Nyikos László polgármester társaságában

Fotó: Héja Ágnes

„Mindenki a maga módján látja a világot, a maga módján éli meg nehézségeit és a sikereit. Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget. Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel” (Paulo Coelho).

Hazánkban csaknem hét évtizede a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját pedagógusnapnak nyilvánították. Először 1952-ben ünnepelték meg. Fésü Jánosnét, Földes Ferencnét és Konkoly Tibornét a városházán köszöntötték diplomaszerzésük 50. évfordulóján. Nemcsak az önkormányzat, a polgármester, az iskolaigazgató Kárpátiné Frank Éva, hanem egykori diákjaik közül hárman is: Erős Bence, Köntös Zoltán és Nyikos László. Az ünnepelteknek Cserta Gábor muzsikált, énekelt. Fésü Jánosné Fejes Irén 1968-ban a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett matematika–kémia szakos oklevelet, pályafutása alatt aktívan részt vett a matematikatanítás módszertanának átalakításában, diákjai rendszeresen versenyeken mérettették meg magukat. A hetvenes évektől nyugdíjba vonulásáig a matematika-munkaközösséget vezette. Pályafutása egyik legnagyobb ajándékának az intézmény első reál tagozatos osztályának vezetését tartja. Negyvenkét év szolgálati idő után, 2006-ban vonult nyugdíjba. Szüleivel együtt összesen 110 (!) esztendőt töltöttek el a polgárdi iskolában pedagógusként. Kilenc osztálynak volt osztályfőnöke, sok tanítványának gyermekeit is tanította, sőt tanítványai közül sokan később a kollégái is lettek.

Fésü Jánosné (b), Földes Ferencné és Konkoly Tiborné Nyikos László polgármester társaságában

Földes Ferencné Molnár Sára Polgárdiban végezte általános iskolai tanulmányait. Képesítés nélküli nevelőként kezdett tanítani a településen, majd Pécsett tanult, és diplomaszerzése után matematika–kémia szakos tanérként folytatta pályafutását. Húsz éven át vezette a természetjáró szakkört, diákjaival bebarangolta hazánk legszebb tájait. Évtizedekig a területi kémia-munkaközösség vezetőjeként is ténykedett. Kilenc felső évfolyamos osztálynak volt az osztályfőnöke, a településen több generációt is tanított a matematika és a kémia tantárgyakra.

Konkoly Tiborné (Bak Lászlóné) Mészáros Mária Pereden született, általános iskolásként Fehérváron és Polgárdiban tanult, majd a Telekiben érettségizett. Az SZTK-ban helyezkedett el adminisztrátorként, azután három évig az enyingi általános iskolában tanított képesítés nélküli nevelőként. A Pécsi Tanárképző Főiskolán 1968-ban kapta meg biológia–földrajz szakos diplomáját. A polgárdi általános iskolában dolgozott 2002-ben történő nyugdíjazásáig, egész pályafutása alatt osztályfőnökként, tizenkét évig az intézmény gyermekvédelmi felelőseként. Húsz éven át vezette a Székesfehérvári járás polgárdi körzetének földrajzi munkaközösségét. Büszkén emlékszik vissza a földrajz szaktanterem kialakítására, amelyet diákjaival együtt hozott létre. Pályafutása legnagyobb sikerének tartja, hogy a gyerekeket ráhangolta a természet és a földrajz szeretetére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában