A székesfehérvári Tóth Barbara a tánc szerelmese

– Sokaknak a Free Spirit Dance ugrik be elsőként a neved hallatán. De honnan indult el az a fiatal fehérvári lány, aki kiskorában még csak álmodozott arról, hogy egyszer majd híres táncosnő lesz? Mikor és hol vette kezdetét a karriered?

– 10 évesen szerettem bele először a hiphop műfajába. A szüleim beírattak Zoltán Erika tánciskolájába, itt ismerkedtem meg ezzel az újfajta stílussal, amely annyival szabadabb és kifejezőbb volt, mint bármi más, amit korábban próbáltam, hogy azonnal magával ragadott. 6 évvel később, néhány művészképző osztály elvégzése után, 16 évesen már egy saját csoportot kaptam, amelyet taníthattam. Nagy kihívás volt ez számomra ilyen fiatalon, de megugrottam az akadályt. Persze felnőtt fejjel visszagondolva ma már sokkal tudatosabb és tapasztaltabb tanárnak tartom magam.

– Melyik tanárodnak köszönheted a legtöbbet?

– Rengeteget tanultam az első mentoraimtól, főként Zoltán Erika férjétől, Kátai Róberttől. Az ő kitartó munkájának köszönhetően többször lettünk csapatban Európa-bajnokok és országos bajnokok is, illetve már ekkor kipróbálhattam magam televíziós vendégszereplésekben és videóklipekben, ami még a versenyeknél is meghatározóbb voltak a karrierem szempontjából.

– Amikor a kérdéseimen gondolkodtam, felmerült bennem a tánccal kapcsolatban a nemzetközi versenyképesség. A legtöbb táncos film mind azt a képet mutatja a fiataloknak, hogy külföldön mennyire felszerelt, színvonalas tánc- és művészeti iskolák működnek, ahol a vadonatúj tükrös termekben naphosszat gyakorolhatnak a balerinák. A nemzetközi versenyek tapasztalataiból kiindulva szerinted mennyire tud egy magyar táncos felzárkózni a külföldi színvonalhoz?

– Úgy gondolom, nagyon nehezen, több szempontból is. Egyrészt itthon sokkal kevesebb a lehetőség, illetve a rendelkezésre álló profi oktató és táncstúdió. Másrészt Magyarországon kevésbé van ennek kultúrája, nem annyira ismerik el a táncosokat, mint

a sportolókat. Én jártam már Amerikában – a hiphop szülőhazájában –, illetve több európai tánctáborban is, és azért egy óra felépítésében, a táncosok hozzáállásában is nagy különbség van. Ott egy táncóra egyenlő a teljes eksztázissal. Annyira támogató és lelkes a közösség, annyira együtt mozognak a zenével és a pillanattal, hogy az ember tényleg úgy érzi, a fellegekben van.

– Meg tudod fogalmazni, hogy mit érzel, amikor táncolsz?

– Erősnek érzem magam. Általában a koreográfiákat az éppen aktuális lelkiállapotomhoz igazítom. Sokkal könnyebb egy energikus, pörgős táncot úgy előadni, ha dühös az ember, vagy ki akarja adni magából a frusztrációt, míg egy érzelmesebb táncnál fontos a harmónia, hogy kiegyensúlyozott légy.

– Mennyire okoz fejtörést a megfelelő zene kiválasztása? Fontos, hogy ismert dal legyen, vagy abszolút a megérzéseidre támaszkodsz?

– Inkább arra hagyatkozom, hogy mi az, ami azonnal megfog. Ha meghallok egy zenét, amely emlékeztet egy érzésre, vagy elindít bennem egy mozdulatot, akkor fogok tudni jól strukturált koreográfiát kidolgozni rá. Sokszor kikérem a tanítványaim véleményét is, de általában ebben egyet szoktunk érteni.

– Van olyan példaképed, aki folyamatosan inspirál?

– Igen, egy Los Angeles-i koreográfus, Kyle Hanagami. Szentimentális lány vagyok, aki szeret mély érzelmeket közvetíteni a táncával. Kyle pont ilyen koreográfiákat csinál, mindig tudok ötleteket meríteni a videóiból, hatalmas feltöltődést jelent azt látni, hogy valaki ennyire koncentráltan és összeszedetten tud táncolni, miközben mély mondanivalója van minden mozdulatának.

– Beszéljünk kicsit a Free Spirit Dance-ről, hiszen ez a csapat mára már nagyon fontos részét képezi az életednek! Hogyan született meg a saját táncegyesület ötlete, és hogyan sikerült mindezt megvalósítani?

– 2 éve döntöttem úgy, hogy egy biztos várat akarok felépíteni. Óriási élmény volt csapattagként sikereket elérni, ezért is vágytam már egy saját táncegyesületre, ahol másoknak is átadhatom a tudásom. Lehetőséget és teret kell biztosítani a fiatalabb generációnak, hiszen a tánc olyan műfaj, amelyet nem lehet örökké csinálni. A Free Spirit Dance-szel megvalósítottam egy álmom: egy szuper kis csapat, ahol az óvodástól a felnőttkorig lehet táncolni hobbiként vagy akár versenyszinten. Nem voltak szponzoraim, egy sportegyesületet alapítottam meg, amelynek a keretein belül működik a tánciskolám. Jelenleg 150 lelkes tag van, rajtam kívül még három oktatóval: Bánfi Inezzel, Malét Eszterrel és Szűcs Dorkával dolgozunk. A tudásszint alapján különülnek el a csoportok. Akik komolyabban gondolják a táncot, a fellépő, majd a versenycsapatokba kerülnek. Elég szép eredményekkel büszkélkedhetünk, hiszen szólóban és formációban is ezüstérmesek lettünk az Európa-bajnokságon, illetve az októberi világversenyre is kijutottunk.

– Milyen a közös munka a fiatalokkal? Hogyan tudtok hatékonyan együtt dolgozni?

– Elég szigorú tanár vagyok, de úgy gondolom, a jó eredményekhez elengedhetetlen a fegyelem. Nem könnyű tinédzserekkel dolgozni, hiszen mindenkinek megvan az éppen aktuális problémája a sulival, a barátokkal vagy a szülőkkel. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindig beszélgessek a tanítványaimmal az érzéseikről, és arról, hogy min mennek keresztül. Lényeges, hogy a táncteremben biztonságban érezzék magukat, így tud olyan ponttá válni a tánc az életükben, amelyen keresztül kifejezhetik önmagukat.

A beszélgetés során megkérdeztem Barbit, hogy mitől lesz jó táncos valakiből. Kitartás, szorgalom és alázat. Szerinte ez a három kulcsfogalom, amelyek nélkül nem lehet építkezni. A tehetség csak másodlagos.