Régi technikák kiváló tudói: szövő, fonó kisiparosok

2018.07.24. 07:00

Egy héten át alkotnak a szorgos kezek a Rác utcai „székházban”

Pihe-puha, meleg gyapjút szorongatva kezdődött el hétfőn az idei kézműves alkotóhét, amely a Szövőtábor nevet viseli.

Szanyi-Nagy Judit

Az ifjoncok és a felnőttek is megkaptak minden támogatást: eszközben, szakemberben

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Naponta legfeljebb tizenöt fő befogadására képes a Rác utcai Kézművesek Háza egyik helyisége: ez a létszám a hétfői nyitónapon meg is volt. A szőttesekkel, hagyományos, s egyben kreatív kézműves termékekkel körülvett helyiségben gyermekek és felnőttek korosztályi megkötés nélkül egyaránt alkottak a Szövőtábor alkotóhét keretében.

 

Csipkerózsika is megelevenedett a Rác utcában

– Célunk, hogy a lányokat, asszonyokat megismertessük a kézi fonással, szövéssel, valamint az ezekhez szükséges természetes alapanyagokkal. Bár minden nap felmérjük a jelenlévők tudását, egyáltalán nem elvárás, hogy az ideérkezők már ismerjék a különféle technikákat – mesélt a táborszervezők motivációjáról Szenczi Jánosné Zsuzsanna, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke.

A fiatalok pedig örömmel forgatták a gyapjút; volt, aki már korábban is találkozott ezzel az anyaggal, míg más itt került kapcsolatba vele először. A háttértudás azonban közös volt: a gyermekek hallomásból, Csipkerózsika meséjéből ismerték már az „elkészítési technikát”.

Az ifjoncok és a felnőttek is megkaptak minden támogatást: eszközben, szakemberben
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– A péntekig tartó táborunk fő témája a szövés, fonás, de minden nap igyekszünk valami újat is bemutatni. Hétfőn a fonás volt a fő elem, ebben Bresztyenszky-Füzes Zsuzsa és Rekenei Ferenc működött közre kézi orsón, illetve rokkán. Kedden és szerdán szalagszövés lesz érdekességként, de a vászon- és a gyapjúszövés is a program részét képezi. A tábor nagy előnye, hogy a szövés „kétkezi”, azaz nem számít, az alkotó jobb- vagy balkezes-e – részletezte a pályázati forrásból megvalósuló tábor programját az elnök. Hozzátette: alapanyagot, eszközt és szakmai segítséget egyaránt adnak a szervezők és a szakma nagyjai, akik 8-tól 17 óráig foglalkoznak az előzőleg regisztrált jelentkezőkkel. A részvétel ugyanis lehetséges még – díj ellenében –, de jelentkezéshez kötött.

Csipkerózsika meséje megelevenedett
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Igyekeztünk egy szabadabb tábort szervezni, hogy a résztvevő tényleg azt kapja, amire vágyik: ha elhatározza, hogy sző, mi abban nyújtunk neki szakmai segítséget. Az alkotó irányít, ő tervezi meg a munkadarabot, legyen az párna, egy kisebb táska vagy egy többféle technikát ötvöző mintakendő – magyarázta Szenczi Jánosné Zsuzsanna. Az ifjúsági és felnőtt táborra kijelölt öt nap során az egyesületi elnök és a már felsorolt szakemberek mellett B. Dobos Teréz (észt szalagok szövése), Gulyás Antalné (vászonszövés), Landgráf Katalin (szalagszövés) és Telbiszné H. Csilla (gyapjúszövés) segédkezik a különféle technikák elsajátításában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában