Szerenáddal lepték meg első diákjai a 70 éves bicskei osztályfőnököt

„Mit is tanított a Mocsári?” – hangzott el a kérdés a gyülekező egykori bicskei diáklányok között Komáromban. „A Mocsári”, vagyis szeretett osztályfőnökük, Mocsári László, mint felidézték, szakmai tárgyakat tanított nekik a nyolcvanas-kilencvenes években. De ennél valami sokkal fontosabbat is a Vajda János Postaforgalmi Szakközépiskolában: emberséget, szeretetet. Nem csoda, hogy az első három osztályából most összefogtak, hogy a hetvenedik születésnapján felköszöntsék a tanár urat – írja a kemma.hu.

Nagy titokban szervezkedtek, csak Anika néni, a feleség volt beavatva. Szükség is volt rá, mint később kiderült. Nem kis derültséget okozott, amikor az asszony jelezte a volt tanítványoknak: a mindig is kifogástalan megjelenéséről ismert tanár úr nekiállt kitakarítani a kutyaólat. Szerencsére sikerült hamar eltéríteni a nagy munkától, amikor meglebegtette: lehet, hogy a náluk gyakran megforduló volt diákja és férje ismét betoppan.

Az egykori postaforgalmisok a tanár úrék házától néhány házra tették le a kocsikat, majd a kapuig settenkedtek, hogy ott rákezdjenek az „Újra itt van a nagy csapat” kezdetű dalra. Nos, nem csak a nagy csapat volt ott, hanem a meghatottság is. Mocsári László meglepetten lépett ki az ajtón, aztán az elérzékenyüléstől szólni sem tudott. Csak nézte-nézte a neki éneklő volt tanítványokat, feleségét ölelte. Aztán amikor kedvenc nótájára, az „Akácos út”-ra is rázendített az alkalmi kórus, már meghatottan nézte, nézte csak az arcokat. Nem csak a mostaniakat, hanem azokat az évtizedekkel ezelőttieket is, akiket diákként megszeretett, tanított, nevelt.

– Borzasztóan megindító, és óriási időutazás, hogy ennyi korosztály itt van az udvaromban, úgy, mint régen – mondta, amikor már meg tudott szólalni – Harminc évig voltam osztályfőnök, megszakítás nélkül.

Csodálatos életem volt, ha újrakezdhetném, ismét naplót fognék a hónom alá és elindulnék az órára. Ez a világ legszebb foglalkozása…

– érzékenyült el ismét, hozzátéve, hogy minden korosztálytól újabb lendületet kapott. Miközben felesége frissítővel és pogácsával kínálta a volt tanítványokat, ő pedig egy-egy ölelés után igyekezett behívni őket a házba, mint annak idején, már érkezett is az ukáz: „tanár úr, most mi diktálunk. Tessék öltözni, megyünk vacsorázni”.

Bizony, a meglepetések sora még nem ért véget a szerenáddal. A Juno Hotelben szerveztek vacsorát és születésnapi köszöntést a tanár úrnak. Mózes szavait („A kezünknek munkáját tedd állandóvá.”) felidézve mondták el és köszönték meg Mocsári Lászlónak, hogy az ő keze munkája is állandóvá lett.

– Mi még ismerjük, milyen a távbeszélőjegy, mi még tudjuk, mit jelent a betegszállítás érdekében mentőkocsit kérő beszélgetés.

A teljes cikket elolvashatja társportálunkon IDE kattintva.