Hangolódás

2018.10.18. 09:30

Amit a nagy naphoz tudni kell: esküvői nyílt nap lesz a Hiemer-házban

Szemet gyönyörködtető, ízletes sütemények; folyamatosan kattogó fényképezőgépek; káprázatos dekoráció. Az elképzelésből nemsokára valóság lesz.

Szanyi-Nagy Judit

Fotósok, filmesek, sminkesek, zenészek, DJ-k, étel- és meghívókészítők, dekorálók egy helyen. Erről tartott ismertetőt Virág Zsuzsanna rendezvényszervező és Kovács Kata ceremóniamester

Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Esküvői nyílt napra invitálják a jegyespárokat: a Hiemer-házban október 20-án 10 és 17 óra között a szolgáltatói szegmens minden résztvevője felvonul, a képviselők pedig nemcsak „portékáikat” mutatják meg, de segítenek is az eligazodásban. A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzottak alapján a bemutatott süteményeket, ételeket meg lehet kóstolni, de újdonságként egy fotósarok is a párok rendelkezésére áll a helyszínen. Mi több, az itt készült első fotót kinyomtatva hazavihetik a szerelmesek – részletezte Kovács Kata ceremóniamester, szertartásvezető, az esemény műsorvezetője. Persze a „hagyományos” elemek sem maradnak el: 11 és 15 órától esküvői (menyasszonyi és koszorúslány) ruhákat mutatnak be, ez utóbbi időpontban fellép Zsigmond Lala, később pedig a Stringers Vonósnégyes.

Fotósok, filmesek, sminkesek, zenészek, DJ-k, étel- és meghívókészítők, dekorálók egy helyen. Erről tartott ismertetőt Virág Zsuzsanna rendezvényszervező és Kovács Kata ceremóniamester
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Virág Zsuzsanna rendezvényszervező elmondta: a Hiemer-ház házasságkötő termében 2008 óta tartanak polgári szertartásokat, a paletta a 2012-es bálterem-rekonstrukcióval bővült. A terem befogadóképessége egy állófogadás esetében 120 fő, egy lakodalmat tekintve pedig 80–90 fő. Ez fontos információ lehet, hiszen a nyílt napon lehetőség lesz időpontfoglalásra is – amellyel érdemes sietni, hiszen a 2019-es időpontok is fogynak. A rendezvény díjmentesen látogatható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában